2024. május 8., szerda

A hónap végén nyílik a mórahalmi szerb kulturális központ

Mórahalmon hamarosan befejeződnek a Kolo Szerb Kulturális Központ munkálatai, s az intézmény a közönség számára is megnyitja kapuit, adja hírül a helyi önkormányzat honlapja. A mórahalmi Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület által megvalósított beruházás alapkövét 2018. január 27-én – Szent Száva napján tették le –, és már március végén megtörténik az impozáns épület ünnepélyes átadása, ahol számos program a szerbiai és magyarországi szerbeken túl a térségi és a vajdasági magyarságot is megcélozza.

A kulturális programok tekintetében a központ egy összművészeti kínálatot fog nyújtani: lesz itt irodalom, tánc és színház, mégis az egyetemes és a balkáni kultúrát a zene fogja összekötni, mivel ez az az univerzális nyelv, mellyel legkönnyebben tudunk egymással kommunikálni – magyarázta Seres István, a Szerb Kulturális Központ művészeti intendánsa. Közel féléves munkába került, hogy kialakítsák a partnerségi kapcsolatokat a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karával, a Szerb Kulturális és Dokumentációs Központtal, vagy a Szabadkai Zeneiskolával.

Az idén mintegy hetven programot terveznek megvalósítani a Kolóban. Ez valamennyivel meghaladja a pályázat által előírt kötelező számot, viszont szükség van ennyi rendezvényre, hogy minél szélesebb kulturális igényeket tudjanak lefedni.

A Kolo első rendezvénye a március 23-ai gálaest lesz, melyre azokat a partnereket hívták meg, akik hozzájárultak az intézmény megszületéséhez. Március 29-től viszont a nagyközönség előtt is nyitva lesz a kapu: a „Kolo Koncertre” kicsiket, nagyokat, szerbeket és magyarokat is szívesen várnak. Többek között fel fog lépni a Mórahalmi Fúvószenekar, mellettük színpadra áll majd a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Bartók kórusa, valamint a Suncity Brass Band. Az ő repertoárjukban az európaitól a balkáni zenéig mindent megtalálhatunk kilenc hangszerre hangszerelve.

Az említett rendezvény után indul be a teljes évad. A nyár kezdetével olyan szabadtéri rendezvények lesznek, mint például a Figaró házassága, melyet az SZTE–ZMK énekesei a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséretében fognak előadni. A nyár további attrakciója lesz a Zasatava Fesztivál, amelyre olyan nemzetközi szinten elismert világsztárt hívtak meg a szervezők, kinek kilétéről egyelőre még nem árulnak el többet a közönségnek.

A nagyobb rendezvények mellett kézműves vásárokkal, vallási ünnepségekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal és kisebb koncertekkel várják az érdeklődőket.

A Kolo Szerb Kulturális Központ rendezvényezi 2020 májusáig ingyenesen látogathatók.