Összefogtak a szaktekintélyek és a málnatermesztők

Belgrádban a hétvégén több ezren tüntettek a média- és a politikai elnyomás ellen

mh

2019. február 4., 11:12 >> 2019. február 4., 13:50

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az immár kilencedik alkalommal megszervezett tüntető séta Belgrádban egyesítette a tudományos szaktekintélyeket, az egyetemi hallgatókat és a málnatermesztőket. Az utóbbiak ezúttal a mezőgazdasági termelők nevében kívánták hangot adni elégedetlenségüknek. Azt fájlalják, hogy nem visel kellő gondot róluk az állam. Az egyetemi hallgatók tanáraik mellett álltak ki, nemtetszésüket fejezték ki Mladen Šarčević oktatási miniszter utóbbi kijelentése miatt, miszerint a tüntetők között nincsenek nagy szaktekintélyek.

 

Fotó:Beta

Fotó:Beta

A fővárosban december 8-a óta szervezik meg szombatonként a tüntetők sétáját, amely egyre tömegesebb. Míg kezdetben a nem azonos politikai véleményt vallók ellen elkövetett erőszak ellen emelték fel hangjukat az emberek, ma egyre többen érzik úgy, hogy hangot kell adniuk elégedetlenségüknek. Már több hete Egy az ötmillióból jelmondattal vonul végig az utcákon az összegyűlt tömeg.

Marija Bogdanović egyetemi tanár az Ifjúság téren egybegyűltekhez szólva rámutatott arra, hogy nem ért egyet az oktatási miniszter kijelentésével, miszerint a tüntetést nem támogatják komoly szaktekintélyek, hiszen hétről hétre számos egyetemi tanár és szakmunkatárs vonul a tömeggel.

A belgrádi Politológiai Kar hallgatói levéllel fordultak a tömeghez, melyben közölték, hogy kiállnak tanáraik mellett, és lemondásra szólították fel Mladen Šarčevićot, majd arra kérték egyetemista társaikat, csatlakozzanak a tüntetéshez.

Slađana Stanković, a málnatermelőket képviselve kiemelte, már évek óta tárgyalásokat folytatnak az állam vezetőivel, de eddig minden ígéret csak porhintés volt a termelők szemébe. Azt üzente az államatyáknak, hogy a hazugságokkal és az értelmetlen reformokkal a népet a megélhetés szélére sodorják, a fiatalokat pedig arra ösztönzik, hogy elhagyják az országot.

A tüntetők a séta során megállt az elnöki palota előtt és három, követeléseket tartalmazó dobozt helyeztek el. A dobozokra álarcos képeket ragasztottak, emlékeztetve ezzel a csaknem három évvel ezelőtt történt illetéktelen rombolásra, amikor éjjel álarcosok kíséretében munkagépekkel romboltak le több, magántulajdonban levő épületet Belgrád Száva-parti részén, miközben az álarcosok fogva tartották az arra haladó polgárokat, a rendőrség viszont a bejelentések ellenére sem szállt ki a helyszínre. A felelősöket a mai napig nem vonták felelősségre.

A tömeg ez után a Szerbiai Rádió és Televízió székházához ment és a médiacenzúrára próbált rámutatni, illetve arra, hogy a közmédiának nemcsak a hatalmi pártnak, hanem az ellenzéki pártoknak is, az ellenvéleménynek is lehetőséget kell adnia a felszólalásra. A közszolgálati televízió igazgatójának, Dragan Bujoševićnek és Željko Mitrovićnak, a Pink televízió tulajdonosának, fő és felelős szerkesztőjének az arcképével ellátott plakátokat ragasztottak az épületre, ezenkívül „Cenzúra” feliratokat ragasztottak több helyre is, valamint az egykori Otpor ökle jelent meg az épületen, akárcsak a Politika napilap épületén is, amely a tömeg körsétájának utolsó állomása volt.

A következő tüntetést február 9-ére jelentették be a szervezők.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége