BIRKÓZÁS – MAGYARKANIZSA

Eredményes 2018-as év

L. E.

2019. január 12., 13:19 >> 2019. január 12., 14:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A magyarkanizsai Potisje Birkózóklub eredményesen szerepelt a 2018. évben megrendezett különböző korosztályos hazai bajnokságokon, kupaversenyeken, hazai és külföldi tornákon. A 2018. év eredményeiről Rekecki Rudolf klubelnökkel beszélgettünk.

A Potisje felnőtt csapata a hatodik helyen végzett a Szuperligában. Hogyan értékelik ezt az eredményt?

A csapat jól rajtolt, az első tornán három győzelmet aratott, de a másik két tornán három döntetlen és három vereség volt a mérleg. Versenyben voltunk a négyes döntőbe való jutásért, de a hajrában elpártolt tőlünk a sportszerencse és végül a hatodikok lettünk. Úgy gondolom, ez nagyon szép eredmény, a klubban elégedettek vagyunk, mivel ezt egy fiatal és tehetséges csapattal sikerült elérnünk.

Ezenkívül milyen eredményeket ért el a klub a 2018. évben?

Eredmények szempontjából nagyon sikeresen zártuk a 2018. évet, mivel birkózóink ez alatt az idő alatt rekordszámú hazai és külföldi versenyen vettek részt, amelyekre több mint 40 ezer kilométert utaztak. A hazai versenyek mellett birkózóink szőnyegre léptek Magyarországon, Horvátországban, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában, Romániában, Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Lengyelországban, Görögországban és Ukrajnában. Birkózóink összesen 62 hazai és külföldi versenyen vettek részt, amelyeken 101 arany-, 67 ezüst- és 114 bronzérmet szereztek. Az országos bajnokságokon az U15-ös és az U17-es csapatunk bajnok lett, 19 egyéni országos bajnoki címet szereztek és három érmet a Balkán-bajnokságon. Az őszi idény kezdetén sikerült megrendeznünk, előbb a Balassa Rudolf emlékversenyt a felnőtt korosztályú csapatok részére, majd a Csaba Ferenc emlékversenyt az utánpótlás korosztályok részére. A klubnak három nemzetközi kategóriás bírója van, akik közül Lőrinc Rudolfnak reális esélye van arra, hogy a tokiói olimpiai játékokon bíráskodjon.

Melyek a klub 2019. évre vonatkozó főbb tervei és célkitűzései?

A klubban nagyon alapos, egységes és szakmai munka folyik, ami biztosítja annak eredményes működését és sikeres szereplését a 2019. évben. Mi továbbra is az utánpótlás tömegesítésére és nevelésére helyezzük a fő hangsúlyt.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége