2021. április 19., hétfő

Felelősségteljes munkára nevelni

A XXI. századi iskolában a tanárnak egészen más szerepe van, mint a múlt században volt. Mivel a diákok szinte mindegyikének állandó hozzáférése van bármilyen adathoz az interneten keresztül, a tanárnak a tudásátadó szerepe érvényét veszítette, hiszen egy-egy témában a diák sokszor tájékozottabb tanáránál, aki kevésbé tud élni a jelen technológiai vívmányaival. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincs szükség többé tanárra, csak azt, hogy más szerepet kell betöltenie az oktatásban. Vannak olyan készségek, amelyek egyedül, számítógép előtt ülve nem sajátíthatók el. Ezek sok esetben az érzelmi intelligenciával kapcsolatos készségek, tehát napjaink iskolájának át kell csoportosítania a feladatait az értelmi intelligencia erősítéséről az érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Melyek azok a készségek, amelyek elsajátításához, erősítéséhez az iskolai munka hozzásegíthet? Többek között az, hogy a diák megfelelő önismerettel rendelkezzen: tudja, hogy miben jó, miben gyengébb, miben van szüksége segítségre, mi az, amit biztosan el tud végezni. Meg kell tanulnia azt is, hogy ha rábíznak egy feladatot, akkor azt felelősségteljesen, a tőle telhető legjobban kell elvégeznie. Meg kell tanulnia bízni a társaiban, és hatni rájuk, hogy ők is felelősségteljesen végezzék munkájukat. Tudniuk kell együttműködni, feladatokat megosztani, amihez kell az önismeret és a társak ismerete. Szükséges az is, hogy lehetőleg objektíven értékelni tudják saját munkájukat és társaikét is.

Napjaink oktatásában azért kap egyre nagyobb szerepet a csoportokban végzett munka, mert ezek a készségek mind nagyon jól fejleszthetők ebben a munkaformában.

Erdélyi Pataki Lárá: Ősz (EmArt Műhely, Szabadka)
Erdélyi Pataki Lárá: Ősz (EmArt Műhely, Szabadka)

Amikor elsősként hozzám kerülnek a gimnáziumba a diákok, előfordul, hogy méltatlankodnak ennek a módszernek bizonyos formái miatt.

Házi olvasmányokat leginkább ezzel a módszerrel dolgozunk fel, ami úgy néz ki, hogy négy-öt fős csoportokban kapnak különféle feladatokat, amelyeket meg kell, hogy oldjanak. A munka kezdetén szerepkártyát húznak: van csendfelelős (aki figyeli a csoportban a hangerőt, és ha túl hangosak, figyelmezteti őket), témafigyelő (figyeli, hogy a témáról beszélnek-e, és ha eltérnek, visszatereli őket), jegyző (vázlatot készít a csoportban elhangzottakról) és szószóló (a jegyző jegyzetei alapján beszámol az osztálynak a csoport munkájáról). Fontos, hogy a szerepek szerencse alapján jutnak a diákokhoz, és nem aszerint, hogy ki miben jobb. Így előbb-utóbb mindenki begyakorol minden szerepet, de begyakorolják azt is, hogyan kell alaposan felkészíteni pl. a szószólót, hogy olyan szinten képviselje a csoportot, ahogy azt szeretnék. Ebben a helyzetben merül fel az a probléma, hogy ha valaki nem végzi a dolgát felelősségteljesen, akkor az egész csoport eredményét rontja. Megtesznek tehát mindent azért, hogy mindenki a maximumot teljesítse, és azt is megtanulják, hogy el kell fogadni a társak munkáját, személyiségét, képességeit stb. A legutóbbi órámon az egyik csoportban az történt, hogy az a tanuló, akinél a csoport jegyzetei voltak, aki ráadásul a szószóló is volt, nem hozta el az előző órán lejegyzetteket, és nem tudott úgy beszámolni, ahogy a csoport szerette volna. Természetesen nagy volt a felháborodás, és kérték tőlem, hogy a csoport jól beszélő tagja vehesse át a szószóló szerepét. Kérlelhetetlen tanárként nem egyeztem bele a változtatásba, és elmagyaráztam nekik, hogy épp az a cél, hogy megtanulják, csoportként egymásra vannak utalva, el kell fogadniuk egymást, és azt is meg kell tanulniuk, hogy nem lehetnek felelőtlenek a saját feladataikat illetően, mert az egész csoport megszenvedi egy ember komolytalanságát. A felháborodás persze azért volt, mert a csoportok munkáját értékeljük is, tehát számukra jelentős következménye van a teljesítményüknek. Háromféle értékelést alkalmazok. A csoportok kapnak tőlem egy értékelőlapot, megadott szempontok alapján kell pontozniuk egymás munkáját. Emellett csoporton belül is értékelik egymást az alapján, hogy ki hogyan végezte a feladatát. Végül én is értékelem a csoportok munkáját. Az elsősöknek elmondom, hogy ezzel a módszerrel azt gyakorolják, hogy a lehető legobjektívebben ítéljék meg önmaguk és társaik munkáját, mert ez fontos készség lesz később is, ha már felnőttként munkát végeznek. Az a tapasztalatom, hogy mindent megértenek, amit elmagyarázok nekik, ha tudják, hogy mit miért csinálunk, és miért pont úgy, akkor együttműködnek, és valóban fejlődnek ezek a készségeik.

Egy-egy ilyen órának az előkészülete sok időt és energiát követel, az óra levezénylése szintúgy, de a megváltozott világ megköveteli a tanártól a munkamódszer reformját, persze, ha szeretne értelmes, eredményes munkát végezni.