Büszkeség és tisztelet

Elkezdődtek az ötvenedik hajdújárási szüreti napok

B.em

2018. szeptember 21., 19:24

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A betakarítás amellett, hogy komoly munkát jelent, ünnep is, hisz ez az az időszak, amikor az egész éves kemény munka meghozza a gyümölcsét. Így van ez a szőlő esetében is, a legtöbb szőlőtermesztéssel foglalkozó településen nem véletlenül szerveznek szüreti napokat, amelynek középpontjában a szőlő és a belőle készült finomságok állnak, ugyanakkor az egész termelési ciklusban végzett munkát megünnepli az adott település apraja-nagyja. A hajdújárási szüreti napok nagy múltra tekintenek vissza, hisz pénteken késődélután ünnepélyes keretek között immár a jubileumi ötvenedik szüreti napok vették kezdetüket. A rendezvény 1968-ban Hajdukovói Napok néven indult.

A szüreti napok lehetőséget adnak a legszebb termények bemutatására (Fotó: Gergely Árpád)

A pénteki ünnepélyes megnyitó Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere köszöntőjével kezdődött, aki beszédében kiemelte, hogy az idei, 50. szüreti napok különösen nagy jelentőséggel bírnak, hisz az embernek ilyenkor lehetősége nyílik visszatekinteni a múltba, ugyanakkor arra is kötelez bennünket, hogy tovább éltessük a hagyományt az utókor számára.

– Nagyon örülök annak, hogy a hajdújárásiak megőrizték szüreti hagyományaikat, hisz köztudott, hogy ilyenkor kisebb földeken a család, a barátok ma is együtt szüretelnek, és a legtöbb helyen már Szent Mihály napja előtt elkezdődik a szüret, és a munka mellett jut idő a vidámságra, jó kedvre. Ötven év után kijelenthetjük, hogy felemelő érzés a közös siker, és hogy a közös cél megvalósítása érdekében tett erőfeszítések nemesítenek. Összefogásban a jövő, hisz csakis így tudnak a hagyományaink megmaradni; példa erre a most kezdődő szüreti napok – mondta Horvát.

Ezt követően Sövény Rudolf, a hajdújárási helyi közösség közgyűlésének elnöke mondta el üdvözlőbeszédét, amelyben a büszkeség és tisztelet fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét, mondván, minden hajdújárásinak büszkének kell lennie a településére és annak múltjára, ugyanakkor tisztelnie is kell az itt lakókat és a munkájukat, és továbbra is a település megmaradásáért kell dolgoznia.

Sövény Rudolf és Horvát Tímea megnyitják a terménykiállítást (Fotó: Gergely Árpád)

– Nagy harcot vívunk, és az itthon-maradás érdekében büszkeségre kell megtanítanunk a felnövekvő generációkat, hogy legyenek büszkék arra, hogy hajdújárásiak és a szüreti napokra is. Mi, a szervezők, igyekeztünk színes és sokrétű programot összeállítani, és bízom abban, hogy az majd mindenkinek elnyeri a tetszését – fogalmazott Sövény.

A beszédeket követően a helybeli Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak alkalmi művelődési műsorát tekinthették meg a nézők, majd gyümölcsszentelő szentmisére került sor, amit Zsellér Attila plébános celebrált. A mise után a helybeli fiatal történész, Kubicskovity Ákos ismertette alkalmi kiadványát, amelyben a település történetét dolgozta fel a történelem előtti időktől kezdve.

A program további részében Horvát Tímea és Sövény Rudolf megnyitották a hagyományos terménykiállítást, és természetesen a résztvevők ezúttal is megízlelhették a tradicionális csőregét.

A hajdújárási szüreti napok keretein belül szombaton és vasárnap is gazdag program várja az érdeklődőket. Szombaton többek között asztalitenisz, röplabda és kispályás labdarúgótornára, motorosfelvonulásra, valamint dokumentumfilm-bemutatókra, míg vasárnap mezőgép-kiállításra, a művelődési egyesületek felvonulására és Bereczki Zoltán koncertjére kerül sor.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége