Tizenharmadik alkalommal szervezik meg a Hagyományőrző napokat Szabadkán. A négynapos esemény gazdag zenei kínálattal, hagyományőrző műsorokkal és jótékonysági akcióval várja a látogatókat. A progr...
Vajdaság
Torontávásárhelyen vasárnap 30. alkalommal tartották meg a VIVE-t, a magyar nóták és csárdások fesztiválját a helybeli József Attila Művelődési Otthon nagytermében, amelyen a fesztivál korábbi évei...
Szombaton este Zentán egy kútba esett személyhez riasztották a zentai hivatásos és önkéntes tűzoltókat. A szemtanúk beszámolói szerint a mentőegységek kilenc óra tájékában megkülönböztető jelzéssel...
Szombaton ismét a palacsintáé volt a főszerep Bácsföldváron, ahol tizenhetedik alkalommal tartották meg a népszerű Palacsintafesztivált. A rendezvényre már a délelőtt folyamán megérkeztek a sütőcsa...
Csütörtöktől vasárnapig tartott az idei Nagyboldogasszony-napok rendezvénysorozat Törökbecsén. A település egyik legjelentősebb rendezvénye ezúttal is változatos programokkal várta a helyieket, val...
Mohács megmutatta azt, hogy amennyiben nem fogunk össze, mekkora árat fizethetünk ezért: 500 évvel ezelőtt a magyarság nem tartott össze, ennek következtében az ország három részre szakadt, és több...

