2024. május 8., szerda
NEMZETI VÁGTA – 2018

Nagy Arnold és Fantázia idén is az esélyesek között

A Nemzeti Vágta a magyar lovas hagyomány ünnepe, az év legjelentősebb lovas kulturális eseménye, amelyet idén szeptember 14. és 16. között rendeznek meg Budapesten a Hősök terén. A 72 induló település és lovasa pályasorsolását szeptember 5-én tartották meg többek között a magyar lovas élet jeles képviselőinek körében. Az idei év azért is különleges, mert 110 kishuszár, azaz 6 és 12 év közötti gyermeklovas vonul majd pónilovával a Hősök terén

Nagy Arnold a tavalyi Nemzeti Vágtán (Ótos András felvétele)

Nagy Arnold a tavalyi Nemzeti Vágtán (Ótos András felvétele)

A Nemzeti Vágta programjában további újdonság a Lovas Tájház népviseletbe öltözött lovasainak, táncosainak és zenészeinek menete, valamint a Horze – Legjobb barátom a lovam elnevezésű esemény, amelynek során ismert színészek és hírességek tartanak élő lóápolási és nyergelési bemutatót. A műsoron hagyományosan ebben az évben is szerepel díjugrató és magasugró verseny, parasport- és lovasíjász-bemutató, fogatvágta, kocsitoló verseny Kocs község közreműködésével, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, a Győri Ördöglovasok és az Epona Lovasiskola produkciója. Pénteken már megnyílt az Országkonyha, majd ma az Andrássy úti Vágta Korzó is életre kel, ahol a nevező települések lovas, népművészeti és turisztikai attrakcióikkal, valamint élő produkciókkal mutatkoznak be.

Ami a mi lovasaink és lovaik szereplését és esélyeit illeti a legnehezebb dolga kétségkívül a második előfutamban rajtoló oromhegyesi Ördög Alennek lesz Április nyergében, hiszen olyan ellenfelek között kell kiharcolnia a továbbjutást jelentő két hely egyikét, mint Lendva, Csetény, Lemhény, Pogány és Tata. Óriási csalódás lenne, ha a hatodik előfutamban Nagy Arnold nem jutna tovább a középfutamba a Vajdasági Vágtán kitűnő formában vágtázó Fantázia hátán. A temerini színekben induló Arnold ellenfelei Torja, Újszilvás, Kovászna, Kaposvár és Hortobágy lovai és lovasai lesznek. A kilencedik előfutamban Cékus Noéminek szurkolhatunk, aki Zobnatica színeiben versenyez Hellboy nevű lovával. Tőle is továbbjutást várunk, hiszen ellenfelei nem tűnnek túl veszélyesnek. Nyékvárkony, Sarkad, Tiszafüred, Mezőgyán és Biharugra mezőnyében kellene elcsípni az első két hely egyikét. Az óbecsei színekben lovagló Gulyás Szabolcs Copra nyergében próbálkozik meg a továbbjutással, és ő sem esélytelen az Érd, Helvécia, Szilvásvárad, Eszék, Vésztő lovasait futtató mezőnyben. A Kishuszárvágtában a Vajdasági Vágta közönségének egyik kedvence, a Zobnaticán örömkönnyekkel ünneplő bácskossuthfalvi Víg Barbara áll majd rajthoz a 138 marmagasságú lovak versenyében Penny nyergében. Tavaly sajnos nem sikerült továbbjutnia előfutamából, de azóta már még több tapasztalattal gazdagodott, és ő is szerezhet számunkra kellemes meglepetést egy jó helyezéssel.