Kézműves mesterségek nyomában

Séta a 17. Interetno fesztivál keretében nyílt kirakodóvásárban

Patyi Szilárd

2018. augusztus 24., 16:39

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az Interetno fesztivál alatt minden évben Szabadka főterét különböző kézműves termékeket kínáló árusok veszik birtokukba. Nincs ez másképp idén sem. Szerdán megnyitotta kapuit Etnopolis, ahol mi is fordultunk egyet, szemrevételezve az idei kínálatot.

Szerda óta a kézműveseké Szabadka főtere (Fotó: Gergely Árpád)

Akik szerdán a délelőtti órákban a város központjában jártak, szorgos emberek hadát láthatták, amint a kiskorzón és a kék szökőkút körül standok egész sorát állították fel. Alig néhány óra múlva a kézművesek és a kereskedők kiállított portékákkal várták a vásárlókat. A kirakodóvásárban egyaránt találhatunk gyermekeknek való fajátékot, rongypokrócot, bőrdíszműves-terméket és ékszereket is. Mindegyikben az a közös, hogy kézművesek által készített termékekről van szó.

Azoknak, akik a napokban körbejárják Etnopolist, nézelődés és vásárlás közben érdemes elbeszélgetniük is a kézművesekkel, egyedülálló élményben lehet részük. Megismerkedhetnek olyan régi és kevésbé ismert mesterségekkel, mint például a görbefabútor-készítés. Dvorácskó László egy ilyen kézműves, aki mindig rendelkezésre áll egy beszélgetésre. Őt arra kértük, hogy avasson be bennünket a mesterségérbe, és meséljen a fesztiválon szerzett tapasztalatairól:

Dvorácskó László görbefabútorokat árul (Fotó: Gergely Árpád)

– Görbefabútorokat árulok. Vannak köztük olyanok, amelyek régi stílusban készültek és vannak olyanok is, amelyeket a mai kor elvárásai szerint készítettem. Legtöbb termékemet, főleg a kisszékeket népi motívumokkal díszítem. A görbefabútor-készítésről tudni kell, hogy ez nem egy különálló mesterség, hanem asztalos- és ácsmesterség, valamint a művészetnek az egyvelege. Eredeti hivatásom testnevelőtanár, de mindig is foglalkoztam fafaragással. A görbefabútor-készítés valójában az én hobbim.

Az Interetno fesztiválon a kezdetek óta kint vagyok. Sajnos egyre kevesebb a vásárló. Azt szoktam mondani, hogy több az eszkimó, mint a fóka. Meglátszik, hogy az embereknek szűkös anyagi lehetőségeik vannak. De látom azt, hogy amikor az emberek elmennek a görbefabútorok előtt, megjelenik a mosoly az arcukon. Tetszik nekik, idejönnek, kérdezősködnek. Itt nem is a vásárlás a lényeg. Én azért jövök ki ide, hogy az emberekkel kommunikáljak, találkozzak régi ismerősökkel és új emberekkel ismerkedjek meg. Ez egyfajta marketing is. Persze hozzá kell tenni, hogy ez az öt nap megterhelő is, hiszen minden nap fél tíztől itt vagyunk egészen este tízig, tizenegyig – mondta Dvorácskó László.

Míg Dvorácskó László szinte minden évben kint van a fesztiválon, Szép Judit szappankészítő most jelent meg először a pult mögött termékeivel.

Szép Judit szappanjai növényi alapanyagokból készülnek (Fotó: Gergely Árpád)

– Zentáról érkeztem. A Rozetta Kézműves Társaságnak vagyok a tagja. Idén először veszek részt az Interetno fesztiválon. A zentai kézművestársaim meséltek a fesztiválról, akik elmondták, hogy nagyon jó a hangulat, és a világ minden tájáról érkeznek táncosok Szabadkára, így azt gondoltam jó lenne, ha én is részt vennék a fesztiválon.

Kézműves szappanokat készítek, növényi alapanyagokból, mint a kókuszvaj, pálmavaj, olívaolaj, ricinusolaj és a méhviasz. Ez egy új fajta szappankészítési eljárás, amit hidegeljárásnak nevezünk. Az általam készített szappanban olyan alapanyagok vannak, amelyeket akár meg is tudnánk enni – nyilatkozta lapunknak Szép Judit.

Etnopolisban azonban nemcsak a kézműves mesterségek iránt érdeklődők érezhetik jól magukat, hanem az ízek szerelmesei is, hiszen vehetünk itt kürtöskalácsot, főtt kukoricát, vásári édességeket és egyéb finomságokat. Aki kedvet kapott arra, hogy elbeszélgessen egy görbefabútor-készítővel, vagy esetleg egy kis falatozásra, vagy csak arra, hogy körbesétáljon a standok között, az vasárnap estig teheti ezt meg, mert ekkor zárul az idei Interetno fesztivál.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége