2024. március 28., csütörtök

Új amfiteátrum és tantermek

Javában folynak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar felújításának munkálatai

Áprilisban kezdődtek meg a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar külső és belső teljes felújítási munkálatai. A felújítás a magyar kormány Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásának köszönhetően valósul meg. A támogatás összege 175 millió dinár. Az említett pénzösszeg magában foglalja az állapotfelmérést, a tervezést, valamint a munkálatok kivitelezését. A munkálatokra 300 nap van előirányozva, azaz 2019. február 15-éig be kell fejezni a teljes felújítást. Az MTTK felújításának munkálatairól dr. Námesztovszki Zsolttal, az MTTK dékánhelyettesével beszélgettünk.

Két átrium kap helyet a régi udvarban (Fotó: Gergely Árpád)

Két átrium kap helyet a régi udvarban (Fotó: Gergely Árpád)

– A fejlesztéssel és a pénzügyekkel vagyok megbízva, ennélfogva az építkezés nagyobb része is hozzám tartozik. Az épület U betű alapú volt. Az U betű középső részét bontották le, most gyakorlatilag az épület visszanyerte eredeti formáját. Kiépítésre kerül az Ago Mamužić utcára néző dékáni hivatal és más hivatalok, a jelenlegi dékáni hivatal helyére pedig a jogi, illetve a pénzügyi osztály kerül. Az amfiteátrum a Lányi Ernő utca felől lesz, gyakorlatilag két emelet magasságban összefüggő rész készül. Az udvarban a hallgatók részére két közösségi teret, átriumot alakítunk ki. Két tanári kiépítésére is sor kerül, mert a több mint harminc alkalmazottnak eddig gyakran gondot okozott, hogy nem volt elegendő hely konzultációkra, megbeszélésekre. A felújítással minden tanszék kap egy-egy tanárit, ahol tudják fogadni konzultációra a hallgatókat – magyarázta dr. Námesztovszki Zsolt.

Dr. Námesztovszki Zsolt dékánhelyettes (Fotó: Gergely Árpád)

Dr. Námesztovszki Zsolt dékánhelyettes (Fotó: Gergely Árpád)

A dékánhelyettes elmondta, hogy a nagyon szigorú feltételeket támasztott közbeszerzésen egy szabadkai vállalatokból álló konzorcium nyerte meg a pályázatot. Az épület a Műemlékvédelmi Intézet védelme alatt áll, szigorúan az általuk megszabott előírásokkal összhangban lehet felújítani a 130 éves, a szabadkaiaknak „sárga ház” néven ismert épületet. A konzorciumot négy vállalat alkotja: a Yumol Kft., az Expres servis Kft., a Rotel Kft. és a Cim Gas Kft.

A Lányi Ernő utca felőli homlokzat felújítási munkálatai (Fotó: Gergely Árpád)

A Lányi Ernő utca felőli homlokzat felújítási munkálatai (Fotó: Gergely Árpád)

– A felújítás a magyar kormány 175 millió dináros, azaz 1,5 millió eurónak megfelelő támogatásának, valamint a VMSZ és az MNT közbenjárásának köszönhető. A 175 millió dináros támogatásból 159 millió a kivitelezés, 16 millió pedig a tervezés és az állapotfelmérés költségeit fedezi. A tanítóképző többek között új amfiteátrummal, vendégszobákkal és tantermekkel bővül. A vendégszobák a vendégelőadók részére épülnek, ugyanis több vendégelőadónk van, akiket ezekben az új helyiségekben tudnánk elszállásolni – mondta a dékánhelyettes.

Námesztovszki Zsolttól megtudtuk azt is, hogy a homlokzat Ago Mamužić utca felőli jelentős részét üvegből kell kiépíteni, hogy harmonizáljon az utca túloldalán lévő magyar médiaház külsejével, és ez nagyon megnövelte az elsődlegesen felbecsült költségeket.

Az Ago Mamužić utcai részt birtokba vették a munkagépek (Fotó: Gergeéy Árpád)

Az Ago Mamužić utcai részt birtokba vették a munkagépek (Fotó: Gergeéy Árpád)

– A nem megfelelő talajminőség miatt is várható az építkezés költségeinek a megnövekedése, ugyanis a most épülő dékáni hivatal alapzatának építésekor kiderült, hogy az ottani nem megfelelő minőségű földet el kellett hordani, és a helyét erre alkalmas földdel kellett feltölteni. A költségeket megnöveli, hogy a tervezők az első emeleten lévő ablakokat a tervek szerint csak felújították volna, de sajnos olyan rossz állapotban vannak, hogy nem elegendő a felújításuk, a teljes cseréjüket kell elvégezni. A 130 éves épület pincéjében a tartóoszlopok is nagyon rossz állapotban vannak, a téglák, és a kötőanyag is nagymértékben el van használódva, ezekkel a munkálatokkal is megnövekszenek majd a költségek – mondta el dr. Námesztovszki Zsolt.