2024. március 28., csütörtök

Vajdasági siker a Friss Húson

K. Kovács Ákos, Oláh Tamás és Kovács István részesült elismerésben

Budapesten, a Toldi moziban rendezték meg a 6. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált, amely elsődleges célja a legújabb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása. A fesztivál díjait vasárnap délután adták át.

Az idén a Lovas Nándor-díjat (a Friss Hús Pitch fődíját) a Branka című filmterv kapta. Rendező a szabadkai K. Kovács Ákos, forgatókönyvíró a magyarkanizsai Oláh Tamás. A zsűri indoklása: „A Branka története arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csupán a tragédiák áldozatai, vagy elkövetői lehetnek drámai szempontból érdekesek, hanem azok is, akik sokszor csak néma megfigyelői az eseményeknek.

A zsűri szerint a Branka valós eseményekre épülő alapötletéből egy különleges, megrázó erejű kisjátékfilm készülhet.”

A magyar válogatásban a legjobb rövidfilmnek járó díjat Kis Hajni alkotása, a Last Call című film kapta, amely egy idősödő nő utolsó napját követi végig, mielőtt végleg elhagyná az országot, hogy lánya családjához költözzön. A legjobb magyar animáció Hegyi Olivér Take Me Please című alkotása lett, amely egy párkapcsolat végének szürreális bemutatása. A legígéretesebb 30 év alatti magyar rendezőnek ítélt, 500.000 forintos pénzdíjjal járó díjat Nagy Szabolcs Fiaskó című filmje kapta.

Három film kapott elismerő oklevelet: Vácz Péter Párnaarc című filmje a kreatív történetmesélésért, Deák Kristóf A legjobb játék című filmje a kurrens témaválasztásért és a színvonalas megvalósításáért, valamint a zentai származású Kovács István Ostrom című alkotása a legjobb rendezői teljesítményért.

A legjobb magyar színésznőt és színészt is díjazták. A legjobb színésznő Für Anikó (Anyák napja) lett, Nagy Norbertet pedig a Rossz színész című filmben nyújtott alakításáért díjazták.

A nemzetközi szekcióban az 1000 euró díjazásban részesülő legjobb nemzetközi rövidfilm az iráni rendező, Kaveh Mazaheri Retouch című alkotása lett. A zsűri elismerő oklevélben részesítette Sorayos Prapapan Death of the Sound Man című filmjét.

A negyedik magyar pitchfórumra péntek délelőtt került sor a Toldi moziban, ahol a fórumra kiválogatott, fejlesztés alatt álló rövidfilmek terveit (pitcheit) mutatták be a filmek alkotói.

A pitchfórum 300.000 forintos nyereményét, amely filmszakmai felajánlásokból állt össze, K. Kovács Ákos Branka című filmterve kapta – olvasható a fesztivál honlapján.