2024. március 29., péntek

Tizenöt éves a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium

Az évkönyv

Az évkönyv

Míg más középiskolák a fennállásuk 10. és 20. évfordulóját ünneplik, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium a 15. évfordulót tűzte ki jeles napjául. A rendhagyó iskolanapon nemcsak a mostani diákok voltak jelen, hanem meghívták a középiskola öregdiákjait, tanárait is.
– Rendhagyó módon egy filmfesztivál hangulatát szerettük volna megidézni, és a 15 év alatt a tanulóink által készített filmekből mutattunk be részleteket, ezek kapcsán tekintünk vissza a 15 év eseményeire. Kiadtunk egy évkönyvet is, ahol néhány méltató előszó és köszöntő mellett a tanáraink, volt tanáraink, diákjaink írásai olvashatóak, valamint az eddigi generációk és tehetséges diákjaink fényképes bemutatása is szerepel. Tehát az évkönyvünkben helyet kapott mindenki, aki hozzátett valamit a gimnázium eredményeihez, létezéséhez az elmúlt 15 év alatt. A jövendőbeli diákjainkra is gondolunk, hiszen a következő hét kedd, szerda, csütörtöki napjain tartjuk a leendő diákjaink számára a felvételi-előkészítőt, aminek a második részét áprilisban szervezzük meg. Ezenkívül első alkalommal veszünk részt a Határtalanul együttműködési programban, aminek keretén belül Magyarországról érkeznek majd vendégeink, és májusban a mi iskolánk is meglátogatja az anyaországot. A mozgalmas életünkben szinte minden nap egy új projekt – nyilatkozta az iskolanapról a tehetséggondozó gimnázium igazgatója, Novák Attila.
Az iskolanapi rendezvényen jelen volt több középiskola igazgatója és az MNT képviselője, Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár pedig levélben köszöntötte az iskolát.