2024. március 29., péntek

A kisebbségi jogok és a gazdaság

Fölmérés Zentán

Az újvidéki Regionalizmusért Központ az év folyamán kutatást végez több községben azzal a céllal, hogy fölmérje, miként befolyásolják a nemzeti közösségek, kisebbségek helyzetét a gazdasági körülményeik. A kutatást a bolgár külügyminisztérium támogatja, és a tartomány egy-egy településén végzik horvát, magyar, román és bolgár közösségben. A magyar nemzetiségűek körében Zentán gyűjtenek adatokat.

– Olyan nemzeti közösségekről van szó, amelyek az országhatárhoz közeli területeken élnek, mely régiók gazdaságilag szabályszerűen kevésbé fejlettek. A kutatócsoport éppen ezért különös figyelmet fordít ezen kisebbségi közösségek pénzügyi-gazdasági állapotának a kutatására, mindazokra a közvetlen vagy közvetett úton megvalósuló beruházásokra, amelyek hatással lehetnek a kisebbségi közösségek jogainak a megvalósulására. Ez a program úttörő jellegű, hiszen Szerbiában sem a civil szektorban, sem akadémiai kutatás keretében nem végeztek még ilyen fölmérést, ami különleges kihívást jelent a kutatócsoport számára – nyilatkozta Aleksandar Popov, a Regionalizmusért Központ igazgatója.

A projektum felöleli az infrastruktúra fejlettségére vonatkozó olyan adatok gyűjtését, amelyek kihatással vannak az alapvető kisebbségi jogok megvalósulására a helyi közösségben; továbbá magában foglalja mindhárom hatalmi szintről érkező pénzügyi forrásokat, az anyaországi támogatásokat, valamint azokat az eszközöket, amelyeket a kisebbségi közösség saját projektumai által valósít meg.

Az adatgyűjtést megelőzően a kutatócsoport megbeszéléseket folytat az érintett kisebbségi közösségek képviselőivel, a polgárok egyesületeivel, a helyi önkormányzat képviselőivel, a kisebbségi közösség intézményeinek és nemzeti tanácsának a képviselőivel.

A kutatás 2018 decemberében konferenciával zárul, amelyen ismertetik a kutatás eredményeit.