FOLYTATÁSOS TÁRCA 15.

Pétervárad nem állt át

Szabó József

2018. február 12., 21:18

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A mi vidékünk, a mai Bácska és Bánát (Bánság) mellékhadszíntérnek számított az 1848–1849-es szabadságharcban. Elődeink ellenben egész biztosan másként látták és élték, de inkább szenvedték meg az akkori eseményeket. Nekik valószínűleg ez a táj a főhadszínteret jelentette, hiszen a harcok itt kezdődtek meg, ráadásul jóval korábban, mint az ország más részeiben. A Bécs és Belgrád támogatását élvező dél-magyarországi szerbek – a saját függetlenségi törekvéseikkel összhangban –  elsőként fogtak fegyvert, lázadtak fel a törvényes hatalom ellen, s ezt a többségük helyesnek tartotta. A Délvidéken belháborúvá terebélyesedett konfliktus mérhetetlen pusztításokkal járt; Bácska és Bánát a legtöbbet szenvedett térségek közé került. A kezdeti kisebb-nagyobb zavargásokat, villongásokat, csetepatékat, összetűzéseket és atrocitásokat idővel – miként az a forradalom és szabadságharc kezdetének közelgő 170. évfordulója alkalmából készült írásból is kiderül – csaták, ütközetek, ostromok sokasága követte a térségünkben.    

Damjanich János (Bicskei Anikó illusztrációja)

Damjanich János (Bicskei Anikó illusztrációja)

Bő egy hét múlva sorsdöntő fordulat következett be Bécs és Pest kapcsolatában: október 3-án a császár rendelettel (manifesztummal) oszlatta fel a magyar országgyűlést, törvényen kívül helyezve annak határozatait, rendelkezéseit és a hivatalos állami szerve(zete)ket. A magyar vezetés mellett kiálló személyeket (a tisztviselőktől és katonáktól kezdve a civilekig) ugyanakkor a kormány iránti engedetlenségre szólította fel. Magyarországot ostromállapot alá rendelte, teljhatalmú királyi biztosává, fegyveres erőinek főparancsnokává pedig Jelačić tábornokot nevezte ki.

Az ellenszegülést az uralkodóval szembeni lázadásnak minősítette, amiért büntetést, személyi felelősségre vonást helyezett kilátásba.

Mindez a végletekig kiélezte a kétoldalú viszonyt. Az addigi macska-egér játék immár nyílt konfliktussá változott.

Császári-királyi egységek, várak, erődítmények sokasága tagadta meg az engedelmességet a magyar hatalommal szemben. Térségünk szomszédságában a temesvári, az aradi és az eszéki erőd állt a Habsburgok mellé. Pétervárad nem követte a példájukat.

Októberben az osztrák tábornokok a magyarok elleni harcra szólították fel a szerbeket, akik elhatározták, hogy északi irányba indítanak hadjáratot. Azt tervezték, hogy (mialatt Jelačić serege Pest felé nyomul) elfoglalják Szabadkát és Szegedet, amelynek közelében (a Maros mentén) további pozíciókat szereznek.

Előbb azonban el akarták vágni egymástól a bácskai és a bánáti magyar erőket.

Ehhez a Tisza mentén Óbecsét és Törökbecsét kellett volna hatalmukba keríteni, valamivel távolabb pedig Nagykikindát.

Az offenzíva részeként október 13-án Törökbecsét rohanták meg, majd (még aznap) Óbecsét; október 14-én Nagykikinda következett.

A Törökbecsét védő 1020 személy (főként nemzetőr) Csuha Antal alezredes és Rohonczy Lipót nemzetőr őrnagy parancsnokok irányításával három órán keresztül küzdött a (9 ágyúval is támogatott) csaknem háromszoros túlerővel. A támadók a belvárosig nyomultak előre, majd gyújtogatni és fosztogatni kezdtek.

A nemzetőröknek és a honvédeknek véres harcok árán sikerült kiszorítaniuk a betolakodókat. Épp a visszavonulásuk idején érkezett (Óbecséről) a helyszínre Damjanich János őrnagy segélycsapata, és gyorsan szétverte és megfutamította a soraikat rendezni készülő szerbeket.

Damjanich első jelentős győzelmét aratta Törökbecse felmentésével. Érdemei elismeréseként október 14-én alezredessé és dandárparancsnokká léptették elő. Később arról vált ismertté, hogy többnyire ő aratta a legfontosabb győzelmeket a szerbek fölött.

(A Törökbecséért életüket áldozó honvédek és nemzetőrök sírja fölé a – Basahíd/Башаид felé vezető út melletti – katolikus temetőben 1904-ben egy nagy léptékű emlékmű került. A Hungária-szoborként ismert alkotás különlegessége, hogy a mi vidékünkön egyedüliként maradt meg háborítatlanul és sértetlenül az eredeti helyén.)

A lázadóknak Óbecsét sem sikerült megszerezniük. A település mintegy 3000 fős védelmét (honvédeket és többségében nemzetőröket) irányító, 69 éves lovag Fackh József ezredes személyesen vezette rohamra a huszárokat, s gyorsan szétszórták és megfutamították a szerb hadat.     

A jóval távolabbi Versec környékén is harcok bontakoztak ki (október 13-án). A Zichyfalván (Пландиште) állomásozó (főként nemzetőrökből álló) 600 tagú helyőrség, Aranyi-Goldner Károly századossal az élén, a közeli Ilonc (Иланџа) határában szerb lázadókkal bocsátkozott csatába, s szétkergette őket. A vesztesek 30 halottat hagytak hátra.

Másnap a szerbek lendültek akcióba, de innen jó messzire, az észak-bánáti Nagykikindánál. A tamáslaki táborból érkezett csapataiknak sikerült is elfoglalniuk a várost, de a magyar ellentámadás miatt visszavonultak. 

(Folytatjuk)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége