„Együtt újra erőssé tesszük Amerikát. Újra gazdaggá tesszük Amerikát. Újra büszkévé tesszük Amerikát. Újra biztonságossá tesszük Amerikát. És igen: együtt, újra hatalmassá tesszük Amerikát.” Tavaly januári beiktatása utáni első beszédében ezekkel a mondatokkal zárta elnöki beszédét Donald Trump.
Első hivatali esztendejének, illetve politikai nyitányának befejezése után azonban némi hiányérzete lehet a választóinak. Az ígéreteinek többsége ugyanis nem valósult meg.
Pedig már a 2016-os választási kampányban is röpködtek a nagy szavak. Akkor sokan be is dőltek neki és hatalomra segítették.
Szó se róla, egyéves elnöksége eseménydúsra sikeredett. A gond ezzel csak az, hogy sokszor inkább ellentmondásos és alpári hangnemben megfogalmazott nyilatkozataival, gyakran pedig belpolitikai botrányaival hívta fel magára a figyelmet. A sajtóval ugyanakkor háborúba keveredett. Mármint a médiának azzal a részével, amelyet ellenségnek tart.
A média elleni hadjárataival, az indulatos Twitter-bejegyzéseivel és a vetélytársak nyilvános megalázásával egy teljesen új politikai légkört (és „stílust”) teremtett, rendeleteivel pedig honfitársainak a hétköznapjait változtatta meg.
Egy év alatt sok hajmeresztő akciót hajtott végre. Lerombolta például Washington eddigi multilaterális politikáját, megegyezéseket, megállapodásokat rúgott fel. Kiléptette hazáját a párizsi klímaegyezményből és az ENSZ oktatási, kulturális szervezetéből (UNESCO). A Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) pedig jegelte az USA tevékenységét.
Nem sikerült beváltania azonban a bevándorláspolitikára vonatkozó ígéreteit, az amerikai–mexikói határon emelt fal meghosszabbítása is várat magára, miként Észak-Korea vagy épp Irán megrendszabályozása.
Bár rengeteg ígérettel és tervvel látott munkához, a decemberben megszavazott adócsomagot leszámítva igazán látványos (gazdaságpolitikai) eredményt nem könyvelhetett el. A sikerek helyett inkább összerúgta a port az EU-val, a végletekig kiélezte a viszonyt Oroszországgal és Kínával is tengelyt akasztott.
Saját portáján sem tud rendet tartani. A Fehér Házban hatalmas a felfordulás, munkatársainak nagy többségét kirúgta, elüldözte. A milliárdos üzletemberből elnökké avanzsált Trump megosztotta az amerikaiakat és a világot is. Népszerűsége minden felmérésben rendkívül alacsony.
Sok közeli munkatársa is szembefordult vele, mások pedig kigyógyultak a Trump-lázból. Ebben fontos szerepet játszottak az elnök belpolitikai botrányai, amelyek közül kiemelkedik a választásba való állítólagos orosz (titkosszolgálati) beavatkozás, illetve Trump esetleges érintettsége.
Híveinek egy csoportja nem tudja neki megbocsátani, hogy nem számolt le az elődje (Barack Obama) nevével fémjelzett egészségügyi reformmal, jóllehet ezzel hitegetett mindenkit. A szegényebb amerikaiak számára egészségbiztosítást nyújtó Obamacare tehát maradt, jóllehet Trump azzal támadta, hogy a rendszer pazarló és hatalmas költségeket ró az adófizetőkre.
Az igazi vesszőfutása azonban 2017 tavaszán kezdődött, amikor a Republikánus Párt új reformjavaslatai sorra megbuktak. Annak ellenére is, hogy a republikánusok többséget alkotnak a törvényhozás (kongresszus) mindkét házában.
A fonák helyzet rávilágított arra is, hogy Trump a korábban remélt módon sem tudja érvényesíteni akaratát a kongresszusban. Sőt még olyan esetben sem, amikor az ellenzéki demokraták is mellé állnának.
Pedig a demokraták támogatnák azt a tervét, amelynek részeként több mint ezermilliárd dollárt fordítana az öregedő amerikai közlekedési infrastruktúra felújítására. A kérdésben azonban nem sikerült előre lépni, jóllehet mindkét nagy párt támogatná az infrastruktúrafejlesztést.
Az elnök persze bizakodó, bár az adótörvény nehézségeket okozhat ebben a kérdésben. Más területen persze nem.
Örülnek is a változásnak az érintettek. Az utóbbi évtizedek legnagyobb adóreformjának köszönhetően ugyanis csökkent a társasági és a személyi jövedelemadó.
Akadnak persze bírálók is szép számmal. A változás ellenzői szerint az adócsökkentés a gazdagoknak kedvez inkább, s nem az alacsonyabb keresetűeknek.
Trump mindenesetre nagyon büszke az adótörvényre. Azzal is széltében-hosszában dicsekszik, hogy neki köszönhetően hónapról hónapra új történelmi csúcsokat döntögetnek az amerikai részvényindexek.
A kedvező munkaerő-piaci folyamatokra is rendszeresen felhívja a figyelmet. Például arra, hogy az állástalanok száma majdnem húszéves mélypontra süllyedt. Ez valóban tény, de a látványos siker nem az ő egyéves tevékenységének az eredménye, hanem egy hosszú folyamaté. Arról van szó, hogy az előző kormányzati ciklusok idején bevezetett intézkedések és a jegybank (Fed) politikája éreztetik a hatásukat.
A tavalyi második és harmadik negyedévben jegyzett – bő 3-3 százalék körüli – gazdasági növekedés pedig elsősorban a nemzetközi konjunktúra hozadéka, s nem Trump nagyszerű húzásaié.
Ha tehetné, ő továbbra is kíméletlenül megritkítaná a nemzetközi szabad-kereskedelmi megállapodásokat. Bár kilátásba helyezte ezeknek az egyezményeknek a megnyirbálását, egyelőre nem váltotta be mindegyik fenyegetőzését.
Egyik első intézkedéseként az Egyesült Államokat azért gyorsan kiléptette a Csendes-óceáni Partnerségből (TPP) és befagyasztotta az EU-val korábban megkezdett szabad-kereskedelmi (TTIP) tárgyalásokat is, de nem rúgott fel mindent. Igaz, egy év alatt több olyan fenyegetést is megfogalmazott, amelyek megvalósítása esetén kirobbanthatott volna egy kereskedelmi világháborút. Ez szerencsére elmaradt, ám korántsem nyugodhat meg mindenki.
Trump ugyanis bármikor előveheti Kínát, vagyis importvámokat léptethet életbe ellene. Kettejük nyílt kereskedelmi összetűzését azonban az egész világ sínylené meg. A globális kereskedelmi háborút eddig szerencsére sikerült elkerülni, de a kockázata továbbra is fennáll.
