2024. március 29., péntek
MAGYARKANIZSA

Több pénz, mint igénylés

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Magyarkanizsa község pénzalapja szeptemberben kilenc kategóriában jelentetett meg pályázatot a termelők támogatására, melynek keretösszege hatmillió dinár volt. Összesen 141 pályázat érkezett, és mindegyik meg is felelt a feltételeknek, így a pályázatokra összesen 4,8 millió dinárt hagyott jóvá az önkormányzat. A gazdasággal és mezőgazdasággal megbízott tanácstagtól, Huzsvár Ervintől megtudtuk, hogy idén is a kamattámogatások iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, erre 43 gazda jelentkezett.

– Ez nem egy kedvező mutató olyan tekintetben, hogy a termelőknek láthatóan kölcsönre van szükségük, hogy el tudják indítani a termelést. Évről évre tudjuk emelni az alap keretösszegét, amely 2016-ban ötmilliót tett ki, idén hatmilliót, jövőre pedig hétmilliót tervezünk.

Fejsztámer Róbert lapunknak adott tájékoztatójában kifejtette, hogy a község önkormányzata mindig is arra törekedett, hogy az idegenforgalom, a kis- és középvállalkozók mellett a mezőgazdaságot támogassa leginkább, hiszen ez az egyik legmeghatározóbb tevékenysége a lakosságnak.

– A támogatási formát 2018-ban szeretnénk olyan értelemben átalakítani, hogy kiegészítő támogatása legyen a tartományi, a köztársasági vagy a nemzetközi forrásoknak. Idén nem tudták kihasználni a gazdák a teljes összeget, ezért is fontos az, hogy ne csak szerződjünk és támogassunk, hanem meg is hallgassuk őket, nyitottak legyünk az elképzeléseikre, és tudjuk, melyek azok a támogatási kategóriák, melyekre az önkormányzatnak reagálnia kell. Ha ki tudunk alakítani egy hosszú távú stratégiát, hogy az elkövetkező években milyen támogatási formáink lesznek, és azokból évente ki mekkora mennyiségben és hogyan fog részesülni, akkor építkezve el tudjuk érni, hogy a termelőink elkezdjenek feldolgozással is foglalkozni – mondta a polgármester.