2024. március 28., csütörtök

A köszönet parányi jele

Kaboli kegyeletadás a mártíroknak

Szombaton Kabolban (Kovilj) a katolikus temetőben a helyi lakosság első ízben nyilvánosan megemlékezett a mártírokról, Horváth Mihály Miskeláról és Molnár Andorról. Történt ez Miloš Vučević, Újvidék polgármestere, dr. Rusz Radován, a Szabadkai Főkonzulátus konzulja, Matuska Márton publicista és író, Galambos László, a VMSZ újvidéki városi szervezetének tanácstagja, valamint Mladen Vernački és Lazar Pašćan, a kaboli helyi közösség bizottságának elnöke és alelnöke, a bizottság minden tagja és nagyszámú falubeli jelenlétében.

A két falubíró 1942 januárjában a délvidéki razzia idején életük kockáztatásával negyedmagukkal megakadályozták, hogy a magyar fegyveresek kivégezzenek 200 helyi szerb lakost. Páratlan hőstettük ellenére a háború után a kommunista hatalomtartók háborús bűnösként kivégezték őket.

Molnár Andor tetemét 1944. októberi kínhalála után a Dunába dobták Dunagárdonynál. Horváth Mihály Miskelát pedig hálás szerb barátai rejtegették, és próbálták menteni, végül azonban a titkosrendőrség, az OZNA titokban lelőtte. Teteme valószínűleg Begecs falu szélén egy tömegsírban porlad.

Miloš Vučević Újvidék polgármestere és a kaboli helyi közösség tanácsának képviselői a kegyeletadáson (Kép: Dávid Csilla)

Miloš Vučević Újvidék polgármestere és a kaboli helyi közösség tanácsának képviselői a kegyeletadáson (Kép: Dávid Csilla)

– A szerencsétlenség az, hogy mi, akik itt élünk, nem tudtunk a nagy emberekről, akik nagyon nehéz időkben saját életüket veszélyeztették, hogy ártatlan embereket megmentsenek – mondta a polgármester. – Molnár Andor és Horváth Mihály azonban megmutatta, hogy nem egymás mellett élünk, hanem együtt. Ez volt talán a fő oka annak, hogy Kabolban senki sem lett kivégezve. A mai esemény legszebb mozzanata és jelentősége, hogy a kegyeletadás megtartását maguk a falubeliek kezdeményezték. Ezt mondtam a Horváth családnak, továbbá Magyarország szabadkai konzuljának, akinek hálás vagyok, hogy eljött, és Kiss Gyula polgármester-tanácsosomnak. Ez a tény beszél az esemény jelentőségéről, illetve Kabol két bírájának emberi nagyságáról. A mai kegyeletadás nem politikailag diktált esemény, hanem a köszönetünk parányi jele azért, amit a nehéz időkben megtettek ezek az emberek, és emiatt áldozattá váltak. Számomra a mai esemény jelentős az össz szerb–magyar kapcsolatok szempontjából. Azt hiszem, megértek a körülmények arra, hogy ilyen témákról beszélni tudjunk, és ilyen emberekről, késve ugyan, de megemlékezzünk, és kijavítsuk a nyilvánvaló történelmi igazságtalanságot – mondta Miloš Vučević.

– Mivel hitünk lényege, hogy ne magunkért, hanem másokért éljünk, meg vagyok győződve, hogy Horváth Mihálynak is, Molnár Andornak is Istenbe vetett hite adott erőt, hogy életét kockáztassa 200 szerb ember megmentéséért – mondta a médiának a kegyeletadás szertartását végző dr. Szöllősi Tibor atya, aki olvasta Horváth Mihálynak az egyik levelét, amelyet 1945-ben a börtönből írt a feleségének.

A kegyeletadáson ott volt az egyik mártírnak a fia, Horváth M. Orbán Vukica feleségével és Mihály fiukkal.