A csoda

Sándor Zoltán

2016. december 25., 10:13 >> 2016. december 26., 13:35

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

– Meghallgatják az angyali vigasságot?

Az öregember nem mondott semmit, csak az ajtóból intett a kiskapuban ácsorgó két kissrácnak, hogy fáradjon beljebb.

A két fiú, kezében egy-egy zacskót lóbázva, óvatosan végigment a csúszós téglagangon, és a kitárt ajtón keresztül belépett az idős férfi otthonába. A falakon berámázott fényképek, a szekrényen porcelánbábok sorakoztak, az almáriumon karácsonyfa állt, alatta kistányérban friss búza zöldellt. Az öreg félrehúzta a lábost a tűzhelyen, amely fölött egy madzagon konyharuhák száradtak, majd a fiúk felé fordult.

– Hallgatlak benneteket!

A két suhanc összenézett, mély lélegzetet vett és énekelni kezdett: „Csordapásztorok midőn Betlehemben, / Csordát őriznek éjjel a mezőben…”

Sorról sorra egyre bátrabban mondták a karácsonyi éneket: „Menjetek hát be gyorsan a városba, / Ott találjátok Jézust a jászolban… / Nem fekszik ágyban, sem friss palotában, / Hanem jászolban, rongyos istállóban…”

Előadásukat egy négysoros versikével toldták meg: „Zöld a nadrágom, / lekopott a bársony, / hozzák kendtek a diót, / mert fázik a lábam!”

Az öregember mosolyogva átment a másik szobába, ahonnan csakhamar egy tál naranccsal, dióval és szaloncukorkával tért vissza.

Fekete J. József: Zombori betlehem

Fekete J. József: Zombori betlehem

– Tartsátok a tarisznyátokat!

A két fiú széttárta zacskóját, az öreg pedig egy-egy narancsot, egy-egy marék diót és két-két szaloncukrot tett bele nekik. Az asztalra helyezve a tálat, zsebébe nyúlt és még egy-egy banáncsokoládét is a zacskókba dobott.

– Köszönjük szépen! – mondták a fiúk kórusban, s ezzel már indultak is az ajtó felé, amikor az öregember utánuk szólt.

– Várjatok! Van még a zsebemben egy-egy csokoládé, tegyétek el ezt is – nyújtotta az édességet a fiúk felé –, vettem jócskán, de olyan kevés kölyök jár már manapság kóringyálni… Amikor én gyerek voltam, egymásnak adtuk a kilincset! Egyszer még egy valóságos csodában is részem volt karácsony böjtjén. – Elmosolyodott. – Igaz, akkoriban nem volt minden második kapu bezárva szentestén…

A fiúk eltették a csokoládét, és indultak volna, amikor az öreg ismét utánuk szólt:

– Vacsorázzunk együtt!

A két fiú megtorpant.

– Böjti bablevest főztem, vajjal rántottam be, meg van utána mákos tészta is. Gyertek, foglaljatok helyet!

A fiúk némán engedelmeskedtek az idős férfinak, aki percek alatt megterített és felszolgálta az ételt.

– Bátran merjetek a levesből, van belőle bőven, és amíg hűl, addig megtörünk egy-egy diót, és megosztunk egy almát – ezzel feléjük tolta a gyümölcsös tálat.

A fiúk elvettek egy-egy diót, és a klopfolóval megtörték.

– Lássuk, milyen a béle! Gyönyörű egyik is, másik is! Jövőre mindketten kiváló egészségnek örvendetek majd!

– És maga? – kérdezte az egyik fiú.

– Az enyémbe kicsit beleütött a nyavalya, de még meg lehet enni.

Miután elfogyasztották a diót, az öregember négybe vágott egy almát, mindenkinek adott egy-egy szeletet, a negyediket pedig az asztal végébe tolta.

– Tegyetek rá egy kiskanál mézet, úgy sokkal finomabb! – utasította a gyerekeket. – A most elfogyasztott alma azt jelenti, hogy jövőre is visszajártok majd ide.

A két fiú elmosolyodott.

– Ha megettétek az almát, vacsorázzunk!

– Anyukám ilyenkor mindig halászlét főz – jegyezte meg az egyik fiú.

– Halászlét sok személyre érdemes főzni, többféle halból.

– Magának nincs senkije? – kérdezte a másik gyerek.

– Dehogynem – válaszolta zavartalanul az öreg –, csak most éppen kissé távol van – mondta, és futólag a negyedik almaszeletre pillantott. – Ilyen tájban szokott hívni.

Elhallgattak, és némán fogyasztották a vacsorát. A hosszú csendet az egyik fiú szakította meg.

– Említette az imént, hogy egyszer csoda történt magával karácsony böjtjén…

– Így igaz! – lelkesült fel az öreg.

– Kóringyálás közben? – érdeklődött a másik gyerek.

– Pontosan! Egymagam jártam a falut, amikor hirtelen feltűnt előttem Kántáló Jocó. Hallottatok már róla? Nem? Ő egy nagyon furcsa alak volt, emlékszem, nagyszüleim mesélték, hogy annak idején állítólag meggyógyított néhány embert a faluban, voltak, akik emiatt tisztelték, mások a falubolondjaként tekintettek rá, egyébként bárhol bármikor össze lehetett vele futni a faluban, télen-nyáron egyfolytában csavargott, közben dudorászott magában. Hosszú haja és torzonborz szakálla volt, nem keltett bizalomgerjesztő benyomást, nem csoda, hogy mi, gyerekek, féltünk tőle… Amikor megláttam szembejönni velem, megijedtem, akkoriban voltak bandák, amelyek kilesték a kóringyáló gyerekeket és kifosztották őket, attól tartottam, nehogy Jocó elvegye szerzeményeimet, ő viszont csak annyit mondott, hogy ha eléneklek neki egy karácsonyi dalt, teljesíti egy kívánságomat. Mivel úgy ítéltem meg, hogy semmilyen veszély nem fenyeget, belementem a játékba, ugyan mit veszíthetek, fordult meg a fejemben, közben kitaláltam, hogy jól megtréfálom a bolondját. Elmondtam hát neki a Csordapásztorokat, és felszólítottam, hogy most teljesítse a kívánságomat. Rendben, mondta, mi a kívánságod? Szeretnék szánkózni, válaszoltam, röhögve magamban, mert akkor is, akárcsak most, olyan fekete volt minden, mint a szurok, Jocó azonban nem bizonytalanodott el kívánságom hallatán. Annyit mondott, menjek haza a szánkómért, és irány a temető menti Nagy-gödör! Ott ereszkedő is, utcai megvilágítás is van! Néztem őt, és nem értettem. De hogyan, hiszen nincsen hó, mondtam neki. Nem szólt semmit, csak föltekintett az égre. Ugyanezt tettem én is. A sötét fekete ég aljáról hatalmas hópelyhek hulldogáltak lefelé. Milliárdnyi hópehely! Fáradhatatlanul loholtam hazáig, mire a szánkómmal a gödörhöz értem, már fehér volt az egész környék…

Felkelt, megpiszkálta a tüzet, és tett rá egy fahasábot. Közben a fiúk befejezték a falatozást, egymásra pillantottak, és szinte egyszerre mondták:

– Köszönjük a vacsorát, akkor mi most mennénk tovább!

– Váljék egészségetekre! És gyertek el holnap is, van kocsonyám, csak azért nem kínáltam most, mert azt csak az éjféli mise után szabad enni – mondta az idős férfi, amíg a gyerekek felhúzták magukra a kabátjukat.

– Csókolom!

– Isten veletek!

A fiúk csendben lépkedtek a sötét utcán.

– Te elhiszed? – kérdezte egyszer csak az egyikük.

– Mit?

– Amit mesélt.

– Nem tudom – válaszolta a másik fiú, és megvonta a vállát.

– Szerintem kitalálta a történetet.

– Azt is, hogy régen voltak bandák, amelyek kifosztották a kóringyálókat?

– Azt nem, azok lehet, hogy most is vannak.

Ösztönszerűen felgyorsították lépteiket.

– Lehet, hogy mégsem hazudott – szakította meg kisvártatva a csendet a másik fiú.

– Hogy mondod?

– Nézz fel az égre!

A tetők fölött hópelyhek szállingóztak, fehér csipkefüggönyként borulva a tájra. Érkezésükkor nedves kis flekket csókoltak a fiúk kabátjára.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége