2024. április 20., szombat

Csodasarok az óvodának

Az ajándékok mintegy fele vajdasági gyermekekhez került
(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Csütörtökön az utolsó Csodasarok is eljutott a nyertesekhez, ezúttal a királyhalmi Napraforgó Óvoda gyermekei vehették át nyereményüket. A Csodasarok ajándékai között társasjátékok, fejlesztő játékok, kártyák, labdák és könyvek is voltak. Az ajándékokat Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke és Hajnal Virág, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának stratégiai főreferense adta át.

Jerasz Anikó elmondta, nagyon örülnek, hogy ilyen nagy számban kapcsolódtak be a vajdasági oktatási intézmények, iskolák és óvodák, melynek köszönhetően igen sok Csodasarok került hozzánk.

– A Csodasarkot egy óvodás és két iskolás gyermek nyerte meg a Miénk a város című játékban, az elért magas pontszámok eredményeként pedig a királyhalmi Napraforgó Óvodába került a 100 ezer forint értékű csomag. Szeretném megköszönni a pedagógusoknak, hogy ilyen aktívan bekapcsolták a gyerekeket, s a szülőket is ösztönözték arra, hogy a gyermekeik mellett legyenek a négy hétig tartó játék alatt. Mindannyiunkat megérintett az a gesztus, hogy az iskola, amely korábban már nyertese volt a játéknak, felajánlotta, hogy a Csodasarok ebbe az óvodába kerüljön, hiszen a nyertes csapatot két iskolás és egy ovis gyermek alkotta, az iskolások pedig úgy döntöttek, az ajándék legyen az óvodába járó gyerekeké.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Hajnal Virág az ajándékok átadása kapcsán úgy fogalmazott, ha egy kútból nem merik a vizet, az elapad, s úgy gondolták, a gyerekeknek a felnőttek segítségével meg kell mutatniuk, hogy adni jó, s nemcsak saját magukért érdemes dolgozni, hanem másoknak is lehet segíteni. Ezt mutatták meg azzal, hogy megnyerték a Csodasarkot az óvodának, s ahogy a kút, melyből mindig lehet merni a vizet, s nem apad el, úgy lehet mindig segíteni másoknak.

– Ezt a játékot a Kárpát-medencében immár negyedik éve játsszuk az ovisokkal és a kisiskolásokkal, az idén pedig az ötven Csodasarok közül huszonegy a vajdasági iskolák és óvodák gyermekeihez került, azon egyszerű oknál fogva, mert az itteni gyerekek nagyon aktívak és sokan bekapcsolódtak a játékba. A vajdasági gyerekek csatlakoztak legkorábban a Miénk a város játékhoz, a következő években pedig szájról-szájra terjedt, hogy mik a praktikái a versenynek, hogyan lehet jól megoldani a feladatokat, s most már sokan tudják, hogy ha egy hónapig játszanak, melybe besegítenek a szülők vagy a tanítók, akkor tudnak a saját közösségüknek nyerni egy Csodasarkot. Az idén a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve volt, így a játék keretében is arra szerettük volna rávenni a gyerekeket, hogy ők is legyenek vállalkozó kedvűek, vágjanak bele a játékba, s oldják meg a minden napra jutó feladatokat, melyek a sikeres magyar sportolókhoz, hírességekhez is kapcsolódtak – nyilatkozta Hajnal Virág.