2024. április 19., péntek

Indul a felzárkóztató tanfolyam

A diákok kezdő és haladó csoportokra osztva, három héten át összesen nyolcvan órán vehetnek majd részt
Zentán az Emlékiskolában tartották meg a szerb nyelvtanfolyamra jelentkezők tudásszintjének felmérését

Zentán az Emlékiskolában tartották meg a szerb nyelvtanfolyamra jelentkezők tudásszintjének felmérését

Vajdaság hét településén összesen száznegyvennégy középiskolás diák számára szervezték meg a Magyar Nemzeti Tanács által életre hívott szerb nyelvtanfolyamra jelentkezők tudásszintjének felmérését pénteken. A hétfőn induló ingyenes felzárkóztató tanfolyamok során a diákok kezdő és haladó csoportokra osztva, három héten át összesen nyolcvan órán vehetnek majd részt.

Adán a Cseh Károly Általános Iskola, Magyarkanizsán a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Óbecsén a Petőfi Sándor Általános Iskola, Szabadkán a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, Temerinben a Kókai Imre Általános Iskola, Topolyán a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, Zentán pedig az Emlékiskola volt a helyszíne annak a tudásszint-felmérőnek, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács által életre hívott szerb nyelvtanfolyamra jelentkező középiskolás diákok körében végeztek el a szakemberek.

– Összesen száznegyvennégy tanuló jelentkezett a felmérésre, és nyilvánította ki abbéli szándékát, hogy szeretne részt venni az idei szerb nyelvi felzárkóztató tanfolyamunkon. A szintfelmérést pénteken reggel 8.30 és 10.00 óra között hét helyszínen szerveztük meg, amelyeken a diákok egységes szintfelmérő tesztet töltöttek ki. Az ezen elért eredményeik alapján két csoportra, kezdő és haladó csoportra osztjuk majd fel őket, és hétfőtől mindkét csoport tagjai számára elindul a felzárkóztató tanfolyam – magyarázta lapunknak nyilatkozva Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja. – A Magyar Nemzeti Tanács már évek óta megszervezi a szerb nyelvi felzárkóztató tanfolyamot, amely iránt azonban még soha sem volt tapasztalható akkora érdeklődés, mint az idén. Az, hogy ezúttal ilyen sokan jelentkeztek, elsősorban annak tudható be, hogy ebben az évben nemcsak a középiskolák harmadik osztályos tanulóit értesítettük erről a lehetőségről, hanem a szüleiket is tájékoztattuk róla, ugyanakkor az érdeklődők számának növekedéséhez minden bizonnyal hozzájárult az Európa Kollégium vonzereje is, hiszen az előző évektől eltérően ezúttal nem négyhetes lesz a tanfolyam, hanem háromhetes, és a harmadik hetet az újvidéki Európa Kollégiumban töltik majd a diákok, ahol az órák mellett különféle kísérőprogramokat is szervezünk számukra. A tanfolyam során természetesen ezúttal is a kommunikációra helyezzük majd a fő hangsúlyt, ugyanis a tapasztalataink azt mutatják, hogy a vajdasági magyar fiatalok ugyan rendelkeznek passzív nyelvtudással, azonban azt általában nem nagyon merik alkalmazni, nem mernek szerbül megszólalni, és ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezt a gátat megpróbáljuk minél eredményesebben feloldani bennük, aminek elérése érdekében a tanárok az iskolai órákétól eltérő módszerek alkalmazásával fognak tanítani, sőt, a diákok külön tankönyvet is kapnak majd, amit szintén ingyenesen biztosítunk számukra – tette hozzá Petkovics Márta, aki elmondta, a felzárkóztató tanfolyamtól mindenekelőtt azt várják, hogy azon diákok közül, akik idén fejezték be a középiskola harmadik osztályát, a tanfolyam hatására mind többen döntenek majd az itthon történő továbbtanulás mellett, ugyanis – ahogyan fogalmazott – a hosszú távú céljuk az, hogy minél több fiatalt itthon tartsanak annak érdekében, hogy általuk is erősíthessék a vajdasági magyar értelmiséget.