Nem az eltűnt gépről származnak a tengeren talált tárgyak

(MTI/Reuters/AP)

2016. május 20., 08:16 >> 2016. május 20., 21:22

Kommentek száma 0 

Nem a csütörtökön eltűnt egyiptomi utasszállítóból származnak azok a tárgyak, amelyeket a Földközi-tengeren találtak aznap a Kárpáthosz-szigettől mintegy 370 kilométerre délre.

A görög média csütörtökön jelentette a hadsereg egyik tisztségviselőjére hivatkozva, hogy két mentőmellényt és műanyagdarabokat találtak ott.

Ahmed Adel, az eltűnt gépet működtető EgyptAir légitársaság alelnöke közölte a CNN hírtelevízióval, hogy ezek a tárgyak nem az eltűnt gépről valók, a kutatás és a mentés folytatódik. Ugyanezt mondta Atanassziosz Binisz, a görög repülésbiztonsági és légi balesetek felderítésével foglalkozó hivatal vezetője is az ERT televíziónak nyilatkozva.

A C-130-as görög katonai csapatszállító repülőgép tovább folytatja a kutatást a roncsok után, de visszahívták a becsapódás valószínű helyszínére vezényelt görög fregattot. Egyiptomi hajók és repülőgépek is keresik a gép roncsait.

Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel - 56 utassal és tízfős személyzettel - a fedélzetén csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőkről. Az utasok zöme egyiptomi és francia volt.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget. Az egyiptomi légi közlekedési miniszter a szerencsétlenséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy semmilyen lehetőséget nem zárnak ki, azt sem, hogy terrortámadás történt. Seríf Fathi egyiptomi miniszterelnök kairói sajtótájékoztatóján kijelentette: nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gépet terrortámadás érte, mint hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége