Akiken már a babona sem segít

Az állam nyíltan kimondta: nem avatkozik a bankok és klienseik viszonyába – Százezer ember életét pecsételik meg Szerbiában a svájci frankos hitelek következményei

Virág Árpád

2016. március 6., 10:31

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Tiltakoztak a héten a köztársasági parlament épülete előtt – ki tudja, immár hanyadszor – az Efektiva bankkölcsön-károsultak érdekvédelmi szervezetének tagjai a svájcifrank-alapú hitelek következtében ágrólszakadttá vált polgárok helyzetének megoldatlansága miatt. Mint minden alkalommal, most is gyors intézkedéseket követeltek a képviselőktől, kormánytól, vesztegetni való idejük meg pénzük ugyanis nincs. Maja Uzelaccal, az érdekvédelmi szervezet képviselőjével jártuk körül a svájcifrank-alapú hitelesek sorsának témakörét, s azt, milyen messze van ma a megoldás.

Milyen ma ebben az országban svájci frankos adósnak lenni?

Maja Uzelac a VRTV reggeli műsorában

Maja Uzelac a VRTV reggeli műsorában

– A törlesztőrészleteik ma két és félszer magasabbak, mint akkor, amikor a hitelt felvették, 8–10 évvel ezelőtt. A hitel tőkerésze is magasabb lett mára, mint akkor volt. Beszámolhatok a saját tapasztalataimról, az Efektiva tagjaként magam is svájcifrank-alapú hitel törlesztőjének számítok. Akkor 35 ezer eurót vettem fel. A mai napig 35 ezer eurót fizettem vissza, és tartozom még 43 ezerrel. Ez csak egy példa, éppen a sajátom. Sokaknak a havi törlesztőrészlet meghaladta időközben a fizetésük nagyságát is, egy ismerősöm 40 ezer dinárt keres havonta és 60 ezret kell neki fizetnie. Ha eladná a lakását, azért is csupán annak az összegnek a felét kapná, amit a banknak még vissza kell fizetnie. Így tehát lakása nem, adóssága viszont továbbra is lenne.

 Mi történik azokkal, akik egyszerűen képtelenek fizetni a havi részleteket?

– Vannak, akiktől elvették vagyonukat, lakásukat, házukat. Másoknak jelzálog van a lakásán, s várják, mikor adják el az ingatlant. Van azonban egy oka annak, hogy meglehetősen lassan történik meg ezeknek az „elkobzott” lakásoknak az értékesítése. Az emberek nagy része babonás, a népben él annak a tudata, hogy nem fog szerencsével járni az, aki mástól erőszakkal elvett lakásba költözik. A sors kezétől való félelem miatt megy tehát lassabban ezeknek a lakásoknak az eladása. Ez sem mindig jó azonban, hiszen előfordul, hogy az első, második, harmadik árverezést követően megjelenik egy érdeklődő, és potom pénzért hozzájut az ingatlanhoz. Így e személyek a lakásuk valós értékénél még jóval kevesebbet is kapnak, s ez alig lendít valamit a kölcsön visszafizetésén. Mindenesetre vannak olyan lakások, amelyek már évek óta új tulajdonosra várnak, de ilyen vagy olyan okból kifolyólag nem tudják eladni őket.

 A szervezet adatai szerint hány érintett van Szerbiában?

Újvidéken is rendszeresnek számítanak az Efektiva által szervezett tiltakozó megmozdulások (Ótos András felvétele)

Újvidéken is rendszeresnek számítanak az Efektiva által szervezett tiltakozó megmozdulások (Ótos András felvétele)

– Összesen 20 600 család szenved ma a svájci frankos hitel miatt. A szűkebb családtagokat számítva tehát mintegy 80 ezren vannak azok, akiknek az életét meghatározza, lehetetlenné teszi ez a probléma, ha a tágabb értelemben vett családtagokat is beszámolnánk – hiszen sokaknak a nagyapa, nagyanya nyugdíja jelenti e miatt az egyedüli bevételi forrást –, akkor a szám 100 ezer fölé ugrik. Nem túlzás bevonni a nagyszülőket, mert sokan éppen az ő nevükön lévő ingatlanra helyeztek jelzálogot, amikor kérelmezték a hitelt, nagyon is érintettek tehát ők maguk is.


Régóta kér, követel, tiltakozik az egyesület. Mekkora megértéssel fogadja az állam ezeket a problémákat?

– A megértés az eddigiekben valóra nem váltott ígéretekben merült sajnos ki. A kormány számos tiltakozást követően a megoldási lehetőségek négy modelljére tett javaslatot. Ezekre az volt a jellemző, hogy többet ártottak volna, mint amennyi haszon származott volna belőlük. Az egyedüli, valamilyen könnyítést jelentő modell az volt, melyben három évig csökkentett részleteket helyeztek kilátásba a szociális kategóriába került polgárok, kismamák számára. A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy kidolgozzák a megoldást, egy munkacsoport is létrejött, de megint csak a bankoknak tett ajánlással ért véget a történet. Az ajánlások azokra vonatkoztak, akik elveszítették időközben a munkahelyüket, továbbá azokra, akiknek a hitelösszege magasabb a tulajdonukban lévő ingatlan értékénél. A bankokat ez sem kötelezte semmire, így nem is léptek az ügyben. Egyébként mi sem ilyen megoldást keresünk. Mindenkire érvényes megoldást akarunk, ahogyan a környező államok eljártak. Ez nem könyöradomány. Nem akarjuk, hogy szociális kategóriaként kezeljenek bennünket, még ha azokká is váltunk.

A bankok, az állam vagy a kettő „koalíciója” akadályozza ezt a rendszerszerű megoldást?

– Ha végrehajtanák a hitelvaluta cseréjét, azzal semmilyen bevételtől sem esne el az állam, egyedül a bankok rendelkeznének alacsonyabb bevétellel. Legfeljebb azzal számolna az ország, hogy a bankok bevételére kirótt adó lenne kisebb, de ezt kárpótolná az, hogy a polgárok rendszeresen fizetni tudnák a részleteket, nem beszélve a havi rezsiköltségekről, melyek rendszeres fizetése sokak számára csupán álom ebben a helyzetben. A polgárok közül sokan nem eléggé tájékozottak a kérdésben, és azt mondják: miért vettek fel hitelt svájci frankban, miért én fizessek most helyettük. Senkinek nem kell fizetnie semmit helyettünk. Egyedül a bankok bevétele lenne alacsonyabb.

Van-e jelenleg bármilyen ígéret, ami derűlátásra adna okot, mi a helyzet ma?

– Éppen csütörtökön tárgyaltunk a pénzügyminisztérium illetékeseivel. Megint ígéretet kaptunk arra, hogy érveinket továbbítják más illetékesekhez, de nyíltan kimondták azt is, hogy az állam nincs abban a helyzetben, hogy beleavatkozzon a bankoknak és a klienseknek a viszonyába. Tudni kell, hogy mindeközben az egyik bank, a Belgrádi Gazdasági Bank (PBB) elvégezte a hitelek konverzióját. Azt kérdeztük, hogyan lehet akkor, hogy ennél a banknál ez összhangban van minden törvénnyel és az alkotmánnyal is, másutt viszont ezt lehetetlen megtenni. Kérdésünkre már nem kaptunk választ. A kormány most technikai mandátumát fogja élni, feloszlatják a parlamentet is, indul a kampány, jönnek a választások. Minden meg fog állni. Meglátjuk, mik lesznek a következő lépéseink, feladni nem fogjuk. Szinte nincs olyan nap, hogy ne veszítse el valaki a fedelet a feje fölül. Ma is ez történt az egyik tagunkkal, pedig még a hitelrészleteket is rendszeresen törlesztette.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége