2024. április 20., szombat

Véres születésnapi buli

Versecen egy kiskorú lemészárolta egyik barátját, egy másikat pedig megsebesített

Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka egy tizenhét éves fiú késsel támadott rá két, tizenöt éves barátjára. Az egyik fiú belehalt sérüléseibe, a másikat pedig a helyi közkórházban kezelik. Az orvosok szerint állapota nem életveszélyes.

A gyanúsított nem először került összetűzésbe a törvénnyel, fiatal kora ellenére nem ismeretlen a verseci rendőrség számára. A hírügynökségek jelentéseiből nem derült ki, hogy korábban milyen bűncselekmények elkövetésével hozták összefüggésbe.

A Szerbiai Rádió és Televízió értesülései szerint a fiatalok egy kávézóban ünnepelték egyik barátjuk születésnapját. Éjszaka három óra tájékában egyelőre ismeretlen okokból kifolyólag összevesztek. A két tizenöt éves nem kívánt tovább részt venni a veszekedésben, ezért elhagyták a kávézót. A gyanúsított utánuk szaladt és két sarokkal arrébb utolérte őket, kést rántott és rájuk támadt.