Egészen biztos, úgymond borítékolható, hogy a következő hétvégén nagyon sokan fordulnak meg a Topolyai-tó partján. Több rendezvényt is szerveznek, amelyek közül elsősorban a IV. Lake Fest emelhető ki, amelyre eddig is több ezren látogattak ki. Emellett a helyszínhez közel, a túlsó parton, a gáttól északra eső részen motorostalálkozót is rendeznek. A várható tömeg az autóskempinget is benépesíti. A találkozót a Sinovi Severa Motorosklub tizenhatodik alkalommal bonyolítja le a hétvégén, azaz június 20-a és 22-e között, és a szervezők ebben az évben is sok motorost várnak, a hazaiak mellett a szomszédos országokból is. Pénteken a Xant, a Konfuzija és a Route 5 koncertezik, szombaton pedig a Serge Grin & The Rocking South, a Fihte & Dist csapatok és az Antidepresiv.
Ivanics Zoltán, az AquaTop Kft. igazgatója elmondta, hogy az általa vezetett cég van megbízva a Topolyai-tó partjának felügyeletével, amelynek jelentős az idegenforgalmi vonzereje. A strandrész rendezését áprilisban kezdték meg. A mögöttünk álló időszakban hullott csapadék hozzájárult a vízszint emelkedéséhez, de az még elmarad az egykori átlagos nívótól.

Ivanics Zoltán, az AquaTop Kft. igazgatója (Tóth Péter felvétele)
A topolyai község területén található tározók közül a Svetićevói-tó vízellátása – különböző csatornarendszereken keresztül – a Tiszából biztosított. Meg van ígérve a nagy vízgazdálkodási vállalatok részéről, hogy a Topolyai-tó vízellátását is hasonló módon biztosítják a jövőben. A tározó nagyon vonzó sokak számára, sportolásra, vízi sportok űzésére, kikapcsolódásra, valamint horgászatra is alkalmas helyszín. Eddig már több mint 500 horgászengedélyt adtak ki. Továbbra is nagy az érdeklődés iránta. Lassan megszűnik a horgásztilalom valamennyi halfajtára. A kedvtelésből pecázók és a sporthorgászok egyébként egyaránt jó fogásokról számolnak be. Az elmúlt időszak időjárása kedvezően alakult a horgászat szempontjából. Ivanics Zoltán azt is elmondta, a stégekkel kapcsolatban az a döntés született, hogy ebben az évben nem fizettetnek meg bérleti díjat. Ezt azzal indokolják, hogy sok helyen a vízszint csökkenése miatt a partszakasztól távolabb kerültek a fakonstrukciók. A strandnak nevezett részen rendszeresen nyírják a füvet, a zúzott kővel leszórt partszakaszt is rendezték, valamint a mólók javítása is megvalósult. A fürdőzők kisebb-nagyobb számban hetek óta látogatják a tavat. Az igazgató többek között közölte, hogy a bajsai medence is az AquaTop Kft. hatáskörébe tartozik, és a hétvégén ott is megkezdődik az idény. A bajsai medence mindennap 10 és 19 óra között várja a felfrissülni, úszni, fürdőzni, napozni vágyókat. A tervek szerint egészen augusztus végéig működik. A 125 centimétertől több mint 2 méterig fokozatosan mélyülő, 25 méter széles és 33 méter hosszú medencét 2021-ban adták át rendeltetésének. Topolya község idegenforgalmi kínálata a már meglévő Pacséri Gyógyfüdő, a népszerű bácskossuthfalvi Rekreációs Központ, a bajsai fürdő és a topolyai tópart mellett hamarosan az egykori Vénusz szabadidőközpont helyén épülő fürdőkomplexummal is gyarapszik.

Nyitókép: A Topolyai-tó vize kiváló fürdőzésre, és a horgászok körében is népszerű (Tóth Péter felvétele)