Tizedik alkalommal rendezi meg fonalgrafikai táborát a bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ a művelődési házban június 23-a és 26-a között. A foglalkozást Börcsökné Kiss Erzsbébet vezeti, a Tarka Virág Alkotóműhely tagjaival karöltve. Az alsósokat – 7 éves kortól – 9-től 12 óráig, a felsősöket pedig 14 és 18 óra között fogadják. Az utolsó napon, június 26-án mindkét csoportnak 9 és 13 óra között tartják meg a foglalkozásokat. A részvételi díj egy napra 200 dinár, a gyerekeknek vinniük kell magukkal ollót, tűt és ragasztószalagot. Az utolsó napon, csütörtökön 18 órakor kiállítás nyílik a munkákból. Bácskossuthfalván az idén 65. éve igyekeznek szervezett formában megélni a magyar népi kultúrát, a központ ennek jegyében szeptemberben bonyolítja le születésnapi ünnepségét.
– Szeptember 21-én, vasárnap szervezett ünnepség keretében mutatkozik be valamennyi szekciónk, a táncosok, az énekesek, a kézművesek, mézeskalács-készítők. A foglalkozások és a színpadi rendezvény után táncházat tartunk. Vendégeket is várunk, egyebek mellett az Iharos Népművészeti Egyesület tagjait, és a szervezet közreműködésével meg lehet ismerkedni többek között a kovácsmesterséggel, a nemezeléssel, a gatyamadzagszövéssel, zajkeltő eszközök készítésével. Másnap a bábozásra összpontosítunk, délelőtt az iskola tornatermében a magyarországi Perem Magyar Színházi Egyesület és az Álomzug Társulás vendégszerepel, a DéliBábszínház társulatunk is készül, valamint a Pegazus Színház Közhasznú Nonprofit Kft. képviselőit is várjuk. Az elképzeléseink megvalósítása nagyban függ attól, hogyan sikerülnek az eseményt támogató pályázatok – közölte a központ elnök asszonya.

Nyitókép: Egy korábbi fonalgrafikai tábor pillanatképei (Kazinczy Paszterkó Diana)