Kedves vendégek, a Szegedi Szimfonikus Zenekar vonósai – 6 első, 5 második hegedűs, 4 brácsás, 3 gordonkás, 2 nagybőgős és egy csembaló/orgonajátékos – muzsikálásában gyönyörködhettek kedden, június 9-én a komolyzene kedvelői a szabadkai városháza tanácstermében. Tele volt a színpad, tele a nézőtér, és szép lassan a szívek is megteltek zenével.
Vendégeink két, fiatalon elhunyt barokk kori zeneszerző alkotásaiból adtak elő. Az est első száma Henry Purcell Abdelazer című zenekari szvitje volt. Purcell (1659–1695) sokáig az első és egyetlen angol zeneszerzőnek számított – persze éltek és komponáltak Angliában mások is, nem is kevesen, de nem vehették fel vele a versenyt –, aki rövid élete során különböző zenei műfajokban alkotott jelentőset, többek között a színpadi muzsikában is. A szegediek előadásában elhangzott egy csokorba kötött darabok az 1695 nyarán felújított Abdelazer című színdarab kísérőzenéjeként hangzottak el először. A dráma e különös nevű mórról szól, aki bosszút áll az őt és családját ért sérelmekért az országát megszálló spanyolokon. A szvit maga elég ritkán hangzik el hangversenypódiumon, egy tétel kivételével, ez pedig a Rondeau, amelynek anyagát egy másik, egy huszadik századi angol zeneszerző, Benjamin Britten használta fel az ifjúságnak szánt népszerű művében – The Young Person's Guide to the Orchestra –, amelyben a szerző az egyes zenekari hangszereket mutatja be igen hatásosan. A Gyűdi Sándor vezette szegedi vonósok lágy, de mégis telt hangon szólaltatták meg Purcell partitúráját.
Az est másik zeneszerzője a mindössze húszonhat évet élt Giovanni Battista Pergolesi (1710–1736) volt, aki az úgynevezett nápolyi iskola szellemében írott kompozíciói közül Az úrhatnám szolgáló című vígoperával és a kedden este elhangzott Stabat Materrel írta be nevét a halhatatlanok közé. Jacopo da Todi versének már a kezdő sorai is –
Állt az anya keservében
sírva a kereszt tövében,
melyen függött szent Fia,
kinek megtört s jajjal-tellett
lelkét kemény kardnak kellett
kínzón általjárnia.
(Babits Mihály fordítása)
– elárulják, hogy mely tragikus eseményről fog szólni a mű. Ezzel a témával, ugyanezt a középkori verset felhasználva, más zeneszerzők is foglalkoztak az elmúlt évszázadok során, de valamennyi közül talán mégis Pergolesi alkotása kerül leggyakrabban előadásra, nemcsak kiválósága miatt, hanem mert nem kíván túlságosan nagy előadói apparátust.
Gyűdi Sándor biztos kézzel irányította a zenekart, és a két szólista – Somogyvári Tímea Zita (szoprán) és Laczák Boglárka (mezzoszoprán) – is kitűnően énekelt, bár a mezzoszoprán énekesnő amúgy is kissé fátyolos hangja aligha vehette fel a versenyt hangerőben a szoprán énekesnőével, akit talán odakint, a városházát körülvevő téren is jól hallottak az arra járók. A zenekar hangzásában is akkor gyönyörködtünk igazán, amikor a zenészek megfeledkeztek a vibrátóval való játszás tilalmáról, mely utasítás a darab állítólagos korhű és stílushű megszólaltatását hivatott szolgálni. ,,Halott” hangokra ma már Pergolesi műveinek előadásánál sincs szükség!
Mindent összegezve: szép esténk volt, jó műveket hallottunk, nagyszerű előadásban. Sok taps és hatalmas virágcsokrok voltak az előadóművészek jutalmai.
Egy órába belefért az egész műsor. Legközelebb, reméljük, hosszabb műsorral és nagyobb zenekarral fognak hozzánk ellátogatni a szegedi szimfonikusok. Mert az Electe, a koncertet szervező egyesület elnöke további együttműködést helyezett kilátásba. Úgy legyen!
(Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.)
