Kigyulladt egy komphajó

Két teherhajó ütközött az olasz Ravenna kikötőjénél

(Forrás: MTI)

2014. december 29., 09:36 >> 2014. december 29., 20:39

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az Adriai-tengeren egyre rosszabb időjárási viszonyok nehezítik a mentést a görök partoknál kigyulladt olasz komphajón is, amely irányíthatatlanná vált és jelenleg Albánia partjai felé sodorják a hullámok.

Ravenna kikötőjének bejáratától három mérföldre hajtott egymásnak a két hajó (Fotó: Tanjug)

Ravenna kikötőjének bejáratától három mérföldre hajtott egymásnak a két hajó (Fotó: Tanjug)

A Norman Atlantic nevű komphajó a görögországi Patrasz kikötőjéből indult és vasárnap délután kellett volna az olasz Anconába érkeznie. Othonoi görög szigettől mintegy 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. A hajón levő 466 emberből (411 utassal és 55 főnyi személyzettel) eddig mintegy kétszázat tudtak kimenteni. Az utasok első csoportjai mentőcsónakkal hagyták el a hajót. A többieknek a helyszínre sietett görög és olasz mentőegységek igyekeznek segíteni. Az olasz tengerészet helikopterei és több hajója megközelítette az égő komphajót, az utasok mentésében részt vesz egy közeli olasz kereskedelmi hajó is. Brindisi kikötőjéből elindult a 133 méteres San Giorgio olasz hadihajó is.

A tűz oka egyelőre ismeretlen. Annyit tudni, hogy a rakodótérben keletkezett. Mintegy 222 jármű van a hajó gyomrában. Értesülések szerint 15 teherautó olajat szállított. A lángok olyan hevesen terjednek, hogy a hajó tűzvédelmi ajtajai sem képesek már ellenállni, minden megolvadt a raktérben.

TEHERHAJÓK ÜTKÖZTEK

Egy másik hajóbaleset is történt tegnap. Feltételezések szerint a rossz idő okozta egy török és egy Belize-i felségjelzésű teherhajó összeütközését vasárnap az Adriai-tenger olasz partjainál. Öt ember élte túl a balesetet, ketten életüket veszítették, további négy társukat keresik. A viharos tengeren hányódik a görög partoknál kigyulladt olasz komphajó is. Az utasok mentésében olasz hadihajók is részt vesznek.

Ravenna kikötőjének bejáratától három mérföldre hajtott egymásnak a két hajó. Az egyik a kikötőből távozott, a másik érkezőben volt. A hatóságok szerint a balesetet a sűrű köd okozhatta, de nem zárják ki azt sem, hogy az egyik teherszállító hajó műszaki meghibásodás miatt hajtott neki a másiknak. A 87 méter hosszú török teherhajó az ütközés következtében elsüllyedt. A hajónak már csak egy része látszik ki a tengerből. A másik, 97 méteres vízi jármű a közép-amerikai Belize lobogója alatt hajózott. Utóbbi nem szenvedett károkat a balesetben.

A török hajón utazó 11 személy a süllyedő hajótestbe kapaszkodott. A ravennai kikötő-kapitányságnak, az olasz tűzoltóságnak és rendőrségnek a helyszínre siető egységei hat embert tudtak kimenteni, mindannyian török állampolgárok. Egyikük a kórházba szállítás közben meghalt, később egy másikat már halottan emeltek ki a tengerből. További négy embert keresnek, a mentést azonban nehezíti a viharos tenger.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége