Az észak bácskai vidéket, különösen Horgos környékét idén rekordmennyiségű jégverés sújtotta, ennek ellenére viszonylag bő termést takaríthattak be a gyümölcstermelő gazdák. Mire azonban megkönnyebbülten fellélegezhettek volna az almával megtelt hűtőkamrák láttán, jött az újabb hidegzuhany, mégpedig a hihetetlenül alacsony felvásárlói ár.
A piacokon negyven és hatvan dinár között mozog az alma, de a másodosztályú, ütött almákat akár húsz dináros áron is meg lehet vásárolni. A nagybani piacon pedig az első osztályú gyümölcsért még ennél is kevesebbet kínálnak.
Hegedűs István horgosi termelő azt mondja, örül, ha idén visszajön a befektetett összeg.
– Ha huszonkét-huszonhárom dinárt adnának érte kilónként, akkor abban benne van a termelés költsége. Idén nagyon sok almát elvitt a jég, viszont amelyek megmaradtak, azok hatalmasra nőttek. A termés gyönyörű, de tizenhét dinárt adnak érte kilónként. Nevetséges, ha hozzáveszem még azt is, hogy a ládák darabja ötvenkét dinár. Amikor pedig megtudtam, hogy az ipari almát hét dinárért veszik, azt mondtam, inkább kint hagyom a földben, össze se szedetem. Megalázó, hogy ennyit adnak érte. Végül csak összeszedtük, mert az ember azért mégsem tudja végignézni, hogy megrohadjon a gyümölcse a földön. Kitaláltuk, hogy főzzünk belőle pálinkát, bár nem tudom minek, mikor azt sem lehet eladni, én meg nem szeretem. Mondtam a feleségemnek, hogy idén nem adunk el semmit. A búzát és a kukoricát megetetjük a tyúkokkal, úgy sem volt még ilyen soruk. Van belőlük hetven.
– Tyúkokat vágnak eladásra?
– Dehogyis! – nevet – azokat is mi esszük meg, nagy a család. Persze a húst is olcsóbb készen venni. Hát nem tiszta haszon, amit csinálunk?
Az almát főleg a zentai piacon szokták értékesíteni. István elmondja, a vásárlókon is meglátszik, hogy idén még összébb húzták a nadrágszíjat. Meséli, hogy akadt olyan vevő, aki négy almát kért, mert négyen vannak a családban.
– A menyem mondta, hogy ha idén nem termelünk, akkor jobban jártunk volna. Igaza van. Utánunk nem lesz, aki folytassa a földművelést, a fiamat más érdekelte, nem a föld. Számolgattam, hogy Horgoson a faluban alig van fiatal termelő. Nem azok, akik 1-2 holdon próbálkoznak, hanem akik beleszülettek már egy működő gazdaságba. Kevesen akarnak ezzel bajlódni, és én meg is értem, de kérdem, hogy mi lesz itt évtizedek múlva, nem lesz, aki termeljen.
István, ahogy ő mondja, a kísérletező termelők közé tartozik, tapasztalataira hagyatkozik a jobb termés érdekében. Többféle almát termelnek, változtatja a gyümölcsfák távolságát, tanulmányozza a permetszerek összetételét, hogyan lehet kevesebb szerrel hatékonyabban védekezni a kártevők ellen.
Hegedűsék azok közé a termelők közé tartoznak, akik szintén azt vallják, hogy az állami támogatás nem sok mindenre elég. A jégvédelmi háló, a kútfúrás számukra nem kifizetődő, hiszen betöltötték a hatvanat. A jég okozta károk megtérítéséért sem pályáztak, véleményük szerint többet érne, ha kevesebb termelő, de jelentős összeget kaphatna erre. Ugyanezen a véleményen van Kovács Mária, szintén horgosi termelő. Ő a magyarkanizsai piacon igyekszik értékesíteni a gyümölcsöt. Egyelőre még nem gondolt rá, hogy nagyban eladja, hozzá hasonlóan sokan abban reménykednek, ha várnak, talán emelkedik az ára. Máriáék is a temérdek ipari almájukat sajnálják, hiszen azt már nem tudják tárolni, viszont a hét dinárt szemtelenül alacsony árnak találják ők is.
A termelők a jó termés ellenére keserű szájízzel zárják az őszi betakarítást. Mi, vásárlók örülhetnénk az alacsony árnak, úgy tűnik azonban, hogy az alacsony árhoz pedig a fizetések még mindig nem elég magasak.
