Több ezer birkát hajtottak át Madridon

MTI

2013. október 7., 11:55

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Juhászok egy kétezer birkából álló nyájat hajtottak át vasárnap a spanyol fővároson a még a középkorban kiharcolt legeltetési, terelési és vándorlási joguk védelmében, egyben tiltakozva a városok terjeszkedése és a modern mezőgazdasági eljárások ellen.

(Tanjug)

A turisták meglepődve látták, hogy a közlekedési hatóságok leállítják a belvárosi forgalmát, lehetővé téve, hogy a bégető, kolompoló állatok átvonuljanak Madrid néhány elegáns kerületén.
A juhászok még 1273-ban kapták meg a jogot, hogy használják az egykor termőföldek és erdők között kanyargó királyi utat, ott, ahol a mai metropolis foglalja el a helyet.
Néhány juhász minden évben felkerekedik a nyájával, hogy érvényre juttassa ezt a jogot. A hagyománynak megfelelően vasárnap is szimbolikusan pár maravédit, az először a XI. században vert érmét fizettek a városi elöljáróknak az áthaladásért. A hagyomány megőrzését a mezőgazdasági minisztérium és Madrid polgármesteri hivatala is támogatja.
Az idén a terelés napja egybeesett a bicikli ünnepével, amelyen 100 ezer kerékpáros vett részt, s ezért ez utóbbi útvonalát meg kellett változtatni.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége