2024. március 28., csütörtök
HORGOS

Ünnepelt a tizenöt évvel ezelőtt újjáalakult klub

A horgosi asztaliteniszklub több mint fél évszázados múltja alatt nem egyszer került kilátástalan helyzetbe, majd lelkes sportmunkásoknak köszönhetően újjáéledt. Ez történt 15 évvel ezelőtt is, a kilencvenes évek végén, amikor Horgoson az asztaliteniszsport újjászerveződött.

Ennek apropóján került sor a múlt héten egy művelődési műsorral egybekötött ünnepségre Horgoson, a klub helyiségében. A horgosi résztvevőkön kívül az ünnepségen megjelentek a községi tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tagja, Volenter Takarics Anasztázia, valamint a horgosi klubbal szoros sportkapcsolatot ápoló szegedi és szabadkai asztaliteniszklubok képviselői. Az ünnepség kezdete előtt a résztvevők egy csoportja Rekecki Titusz klubelnök vezetésével virágot helyezett el a horgosi köztemetőben a helyi asztalitenisz legendája, Szemes Sándor és a tizenöt évvel ezelőtti klubelnök, id. Csikós Ferenc sírjánál. Ezután a klubhelyiségben az ünnepség részként elsőként fellépett a magyarkanizsai alsófokú zeneiskola két tanára, Vastag István (fuvola) és Palkovics Elvira (zongora). A helyi asztalitenisz-csapat sportolói is bebizonyították, hogy nemcsak a pingponglabda bűvöletében élnek, hanem amellett, hogy kitűnő tanulók, a zenében is kiválóak. Először Rekecki Máté zongorázott, majd egy gitárduóban Nikičić Denis mellett fellépett Máté bátyja, Márk is, aki ugyancsak a helyi klub első csapatának tagja.

A továbbiakban Rekecki Titusz vázolta az elmúlt 15 év eseményeit, amely mindenképpen sikertörténet a klub életében, hiszen az elmúlt ötven év alatt az asztaliteniszklubnak először van saját helyisége csaknem ideális feltételekkel.

Jelenleg is több tíz fiatal ismerkedik ennek a dinamikus és nagyon sok kitartó edzést igénylő sportágnak a rejtelmeivel Szurok Gyula vezetőedző felügyeletével. Horgosra is jellemző az, ami más falusi klubokra, hogy a városba kerülő középiskolás diákok elhagyják az anyaegyesületüket, és nagyobb, tehetősebb sportközpontokban folytatják sportpályafutásukat. A horgosi asztaliteniszklub is egy ilyen játékosnevelő egyesületnek mondható, hiszen itt kezdte el sportpályafutását a fiatal testvérpár, Halász Krisztián és Ella, akik ma a törökkanizsai szuperligás Obilić asztaliteniszklub színeiben játszanak, és korosztályos válogatottak.

Az ünnepség befejezéseként a résztvevők a helyi vadászegyesület pavilonjában őzpörköltvacsorával zárták az összejövetelt.