2024. április 19., péntek

Az ember komédiája

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház szombaton mutatja be a Sziveri János életét és munkásságát feldolgozó darabot – repríz hétfőn

Szombaton este fél nyolckor a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban tekinthetjük meg Az ember komédiája című előadást, amely Sziverivel foglalkozik. Urbán András, a színház igazgatója mutatta be az előadás rendezőjét, Táborosi Margarétát, akiről megjegyezte, hogy rendezőként és koreográfusként még bizonyára sokat hallunk majd róla. Szólt továbbá a vendégelőadókról és alkotókról is, a Kosztolányi Dezső Színház színészei mellett ugyanis színpadon láthatjuk Crnkovity Gabriellát és Kiss Anikót, míg a látványtervező Polgár Péter Magyarországról. Urbán András az előadás témájáról is beszélt:

– Fontos számunkra, hogy létrejött egy produkció, amely Sziveri János munkái alapján készült. Sziveri kiváló költő volt, de hányatott életet élt, ezért a vele való foglalkozás sok kérdést nyitott meg – hallottuk.

Táborosi Margaréta arra tért ki, hogy a próbafolyamatot egyfajta kutatómunkának élték meg, a továbbiakban pedig az előadás műfaji meghatározásáról szólt:

– Ez egy határfeszegetés, és nemcsak a színházkészítés műfaji határaira gondolok. Talán zenés táncos groteszk játéknak mondhatjuk, de nem írtunk ki műfaji meghatározást, mert ezt sem lehet egyértelműen rákenni. Inkább kérdéseket fogalmaztunk meg. Egyénenként is kérdéseket vet föl az előadás, amelyet a nem színházzal vagy irodalommal foglalkozók is naponta feltehetnek maguknak. Nincs ember, aki fölött ne lenne valaki, és nem épp metafizikus személyre gondolok. Mindenki valakinek az alárendeltje, és ez egyszer kerékbe törheti az életét. Az ezzel történő tudatosulás és szembesülés megremegteti a talajt, álmatlan éjszakákat okoz. Érzem ezt én is, különösen így pályakezdőként, fiatal csapattal dolgozva – mondta, és az író fontosságára is kitért.

– Olyan emberről van szó, aki a két végéről égette a gyertyát. Külsőleg nézve, életét züllöttnek láthatjuk, de Sziveri mégsem ilyen fényben maradt meg nekünk. Inspirált és nyugalmat nem hagyóan foglalkoztatott bennünket. Az előadás nem az életéhez próbál hű lenni, de végigkövetjük az életét – mesélte.

Az előadásban fellép a Kosztolányi Dezső Színház négy színésze, Béres Márta, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Pletl Zoltán, valamint Crnkovity Gabriella és Kiss Anikó. A színészek is gondolatokat fűztek új előadásukhoz. Mikes Imre Elek például elmondta, hogy örül a találkozásnak Sziveri Jánossal, a próbákon ugyanis azokkal a kérdésekkel foglalkoztak, amelyeket Sziveri is feltett, ezekre viszont a saját életükből merítve, a saját gondolkodásunk mentén próbálták megválaszolni.

Béres Márta ugyanakkor az egymásra való odafigyelés hiányát hangsúlyozta, amely következtében elmegyünk azok mellett, akik nem ezt érdemelnék:

– Számomra a próbafolyamaton derült ki, hogy Sziveri a szabadkai Tejpiacnál is lakott, méghozzá nagyon rossz körülmények között. Ez elgondolkodtatott azon, hogy a környezetünkben sok színvonalas és tehetséges művész él, de nem veszünk róluk tudomást, vagy csak már későn ébredünk rá fontosságukra. Sokakra nem figyelünk eléggé, és különösen azokra nem, akik épp a környezetünkben élnek – fejtette ki.

Polgár Péter, az előadás látványtervezője, a látványban is kereste a legigazabb képet az íróról:

– Sziveri számomra annyira pontos és nyers, hogy mindent kilök, ami nem odavaló. Két megoldás maradt, a minimális és a groteszk. Ezekből merítettünk – mondta.

A látvány mellett az előadás meghatározó része a zene is, amelyet Bakos Árpád szerzett, felvételen pedig ifj. Kucsera Géza, Pálfi Ervin és Miroslav Jovančić közreműködött. Az előadás dramaturgja Góli Kornélia.