Én még úgy tanultam irodalmunk történetét az általános iskolában, hogy „Arany János Nagyszalontán született”, meg „Madách Imre Alsósztregován született”, de az, hogy az előző a mai (és az akkori, amikor iskolába jártam) Románia, az utóbbi a mai Szlovákia területéhez tartozik, se a magyar, se a későbbi földrajz és történelemórákon nem derült ki. A történelem „kényes” tényei, amelyek bizony nem választhatók le semmilyen szikével az irodalom történetéről, az én, és bizonyára nemzedékem jó részének esetében az oktatási terv, vagy az előadók óvatossága folytán ki se bontakoztak a jótékony feledés ködéből, mindaddig, amíg magunk nem kezdtünk érdeklődni a téma iránt. Amit kaptunk: nevek, adatok, fölösleges tények, amelyeket képtelenek voltunk kapcsolatba hozni az irodalmi szemelvényekkel, különösen a versekkel, amelyek zömmel memoriterként szolgáltak, hiszen egyszerűbb volt fejből megtanultatni a költeményt, mint valami utat nyitni annak értelmezhetőségéhez, egyáltalán az irodalmi műalkotás mivoltának föltárásához. Az irodalomtörténet doktriner megközelítése, a tények, adatok, évszámok merev favorizálása a szöveg hermeneutikája nélkül nem egyéb, mint csőd.
Ami természetesen elkerülhető. Ezért örülök Bence Erika Arachné1 szőnyege című könyvének, ami felsőoktatási segédanyag, tanulmány- és szöveggyűjtemény, hiszen a szerző bátor tiszteletlenséggel utasítja helyre a vaskalapos irodalomtörténet-írást, és nyit teret az értelemképző interdiszciplináris megközelítésnek. Bence Erika az irodalomtörténet kutatójaként és a kortárs magyar irodalom olvasójaként figyelt fel arra a jelenségre, hogy az ezredforduló táján az írók és költők gyakran nyúltak vissza a XVIII–XIX. század elbeszélő és költészeti műveihez, újraírták, újraalkották azok korábban rögzült értelmezési lehetőségeit, a jelennel állították párhuzamba a zárványba tokosodott elbeszélő és költészeti hagyományokat, alkotó eljárásokat és módszereket. A múltban született és a jelenben keletkezett irodalmi alkotások fölismert, termékeny párbeszéde nyomán állíthatja Bence Erika, hogy az irodalom története voltaképpen nem egy egyenes irányú folyamat, amire a lineáris fejlődés lenne jellemző, hanem sokkal inkább a visszanyúlások, átértelmezések, újraírások, beépítések,illesztések nyomán létrejött kapcsolatrendszer, háló, ami vizuálisan „szálak alkotta szövedékre” hasonlít, és ezt a szövevényt tovább bonyolítja „az irodalom képlékeny természete, azaz egyszerre több diszciplína nyelvét is mozgósító összetettsége: társadalomtörténeti szituáltsága, képi szerveződése, alakzatokkal építkező grammatikája, művelődéstörténeti és interdiszciplináris fragmentáltsága, meta- és intertextuális hálózatossága.”
Ennek nyomán vizsgálja Bence Erika azokat a csomósodási pontokat, amelyek mentén egymásba hatol a múlt és a jelen irodalma. A folyamatok megértése, a törésvonalak értelmezése, a korszakok egymásra vetíthetőségének fürkészése, a művek összeszálazódásának kibogozása, a különböző diszciplínák viszonyrendszerének föltárása, a rögzült elképzelések és értelmezések lebontása a kutató vállalt feladata, amihez segítségül hívja a nyelvészetet, a műfajelméletet, a művelődéstörténetet, a filozófiát, a képzőművészetet, a kutatási diszciplínák egész sorát.
Ezek révén kerülnek egymás mellé időben egymástól akár több századnyi távolságra eső elbeszélő művek, idegen nyelven írottak, magyarítások és szuverén alkotások, például a barokk regény esetében, fölmutatván, hogy amit időbeli távolságként tételezhetnénk, az inkább helycsereként, vagyis közeledésként értelmezhető, s hogy a műfaj fejlődése nem ívszerű, valamint hogy a hagyományba ágyazottság hitelesítő elemei, az átváltozások és átrendeződések az illúzió, a pszeudo, a kvázi fogalomkörébe tartozó megformálásban tapasztalhatók. A tanulmányíró a hagyományértés tekintetében fontos jelentőséget tulajdonít az újraírásnak, a palimpszesztnek, valamint a történelmi tradíció és fikció tükröződéseinek. Ezeket az eljárásokat és alakzatokat egyaránt nyomon követi a lírában és az epikában, korszakokat egybefonó irodalmi diskurzusokban.
Bence Erika Arachné szőnyege című tanulmány- és szöveggyűjteménye szerkezeti fölépítésében a Planta Könyvtár korábban megjelent darabjait követi, gazdag hivatkozási apparátussal, a vonatkozó szakirodalom föltüntetésével, a tárgyalt művekből vett szemelvények közlésével praktikus kézikönyve lehet az egyetemi hallgatóknak.
1 Arachné, mai átírásban Arakné görög mitológiai alak, aki szövésben és hímzésben versenyre kelt e mesterségek istennőjével, Athénével. Nagyon jól teljesített, de végül alulmaradt, szégyenében eldobta életét, ám az istennő visszaadta azt, de immár minduntalan szövő pók képében kellett élnie. Neve manapság talán inkább a pókiszonyt jelölő arachnofóbia szóból ismert.
(Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg)
