2024. március 29., péntek

Legszebb Európában

Jubiláris galambkiállítás volt Zomborban

Negyven évvel ezelőtt rendezte meg Zomborban az első nemzetközi galambkiállítást a Sombor 1871 Kisállattenyésztők Egyesülete. Azóta szinte folyamatosan megszervezik, csupán három évben – sertéspestis vagy száj- és körömfájás miatt – maradt el. A múlt hétvégén tartották meg a 37. Nemzetközi Galamb- és Baromfivásárt.

Elegáns, akár egy angol inas (Fotó: Fekete J. József)

Elegáns, akár egy angol inas (Fotó: Fekete J. József)

A vendégeket a Ravangrad városi művelődési egyesület táncospárjai latin-amerikai táncokkal, a Zombori Dalárda Iuventus Cantat ifjúsági vegyes kórusa pedig két kórusművel köszöntötte az érdeklődőket. A kiállítást Nemanja Delić polgármester nyitotta meg.

– Nem csupán fennállásának az idén ötödik évtizedébe lépő tartama miatt, hanem minősége révén a zombori madárkiállítás végérvényesen azon rendezvények sorába lépett, amelyekről Zombor fölismerhető Európa térképén – mondta a város első embere.

Zoran Parčetić, az idei vásár igazgatója hangsúlyozta a madarászok és galambászok korábbi nemzedékeinek meghatározó szerepét a kiállítás négy évtizedes történetében.

– Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy elődeinknek is köszönhetően Európa területén Zomborban látható ma a legszebb és legtömegesebb ilyen jellegű vásár. Rajtunk áll, hogy a továbbiakban még előbbre vigyük az előttünk járók eredményeit – emelte ki a vásárigazgató.

Koronás fők (Fotó: Fekete J. József)

Koronás fők (Fotó: Fekete J. József)

A 37. nemzetközi madárkiállításra Svájcból, Magyarországról, Romániából, Macedóniából, Montenegróból, Bosznia-Hercegovinából, valamint Szerbia minden aktív galambász egyesületéből érkeztek tenyésztők, akik több mint háromezer galambot, díszmadarat, kanárit, papagájt, pintyet, pávát, valamint nyulat, díszbaromfit, köztük olyan törpetyúkokat is bemutattak, amelyek egy évtizede nem voltak láthatók a régió egyetlen madárkiállításán sem.