El kell menni Bácsgyulafalvára, avagy Telecskára, és máris kinyílik egy sajátos Pandora-szelence, az újságírók örömére persze, és csupa izgalmas téma bomlik ki a sajtó előtt. Megfogyatkozott ugyan ennek a településnek a lakossága is az elmúlt tíz év alatt, ám ugyanez az idő alatt a falu vonzereje is megnőtt. Vállalkozói kedv, enthuziazmus kellett hozzá, hogy immáron a település három múzeummal és két tájházzal csalogasson vendégeket Nyugat-Bácskába.
Tény, hogy ez a régió a vadász- és horgászturizmust illetően fél évszázaddal korábban is a népszerű térségek közé tartozott, Bezdán, Monostorszeg ma is használja a falusi turizmus lehetőségeit, Prigrevicán (Bácsszentevinánon) a gyógyfürdő mellett ugyancsak népszerű a vadászat, Doroszló, de a többi település sincsen ilyen tekintetben hátrányban.
Összevetve azonban a turizmusból származó bevétel édeskevés. Zombornak és környékének nincsen annyi látnivalója, hogy napok sorára ide kösse a vendéget, ha csak nem a Felső-Duna mente természeti rezervátumában kíván időzni, pecázni, vadászni. Mit tehet ilyen környezetben egy idén 130 éves telepes falu, amelynek őslakói azért menekültek el korábbi otthonaikból, mert a Tisza sorozatban elvitte az évi termést.
Kellett egy ötlet, amelyet az immár második tanácselnöki mandátumát töltő Keszég Kornél meg is valósított, létrehozta a település honlapját. Ennek nyomán keresték meg Magyarországról a faluvezetést, azzal, hogy diákcsoportokat utaztatnának Telecskára, meg a faluból kirajzottak Szeged környéki, illetve Budapest–Veszprém közti, és németországi kolóniáiból is visszajárnak őseik szülőhelyére.
– A 2012-es esztendőben tizenkét szervezett turistacsoport járt nálunk, megnézték a múzeumainkat, tájházainkat, magát a falut, a templomunkat. A számos látnivaló mellett egyelőre nincs módunk elszállásolni és étkeztetni vendégeinket, de ilyen irányú terveink is vannak – hallottuk Keszég Kornéltól.
A Dohány- és Kovácsipari múzeumot Kovács István működteti. Felmenői az első telepeseik közt voltak 1883-ban, és a család attól fogva dohánytermesztéssel foglalkozik. A dohánymúzeum volt az első a faluban, Kovács István a családja által megőrzött eszközöket gyűjtötte egybe, ma már ettől többet mutat a tárlat, az érdeklődőt végigvezeti a dohánytermelés különböző szakaszain, és a dohánytermékeket is bemutatja. Nemcsak vágott dohány, cigaretta, szivar látható itt, hanem például parfüm, ragasztó és bőrbarnító is, amit úgyszintén dohányból készítettek egykoron.
– Kétfajta fűzőtű látható a falakon, a korábbi eredetű olyan, mint a varrótű, csak természetesen igencsak méretes, a későbbinek pedig már háromszögletű pengéje van, olyan, mint a nyílhegy, ezzel könnyebb volt a levelek zsinegre fűzése. Ezeket a tűket már a telecskai kovácsok készítették. Ez a tény adta az ötletet, hogy megvásároljam nagybátyám kovácsműhelyét, és berendezzem a kovácsmesterség múzeumát is – mondta a két múzeum tulajdonosa. Elmondása szerint nagyon sok hazai és külföldi látogatója van, ám úgy véli, a falubelieknek mindössze egytizede, ha járt a múzeumaiban.
Izgalmas látnivalót kínál Peić József óramúzeuma is. Több mint 120 fali- és álló órát, zsebórákat, karórákat, de az időmérő eszközök mellett antikvitásokat is megtekinthet a látogató, imakönyveket, szentképeket, ikonokat, faszenes vasalókat, lámpásokat, festett edényeket, az egykori parasztháztartás használati eszközeit. Az órák között megtalálható a homokórát és napórát fölváltó első mechanikus óra másolata is.
– A hirtelen föllobbant gyűjtőszenvedélyem nyomán nagyjából öt év alatt szedtem össze ezeket a kiállítási tárgyakat, jószerével a Vajdaságban, de van, amit Magyarországról. A gyűjtemény kinőtte a családi ház kereteit, ekkor döntöttem el, hogy az európai kis múzeumok mintájára én is megnyitom a sajátom. Ebből megélni nem lehet, viszont meg kell mutatni azt, amit látni érdemes. Immár egy vendéglőt is nyitottam a csoportos látogatások esetére a múzeummal szemben, ott például az asztalok az egykori varrógépek öntöttvas lábain állnak – mondja és mutatja a büszke gyűjtő.
A Makó Erzsébet által vezetett tájház a falu építésétől kezdve mutatja be a népélet dokumentumait és használati tárgyait. Az épületet az 1890-es években emelték, azóta többször fölújították, a bútorzat viszont még Szajánból származik, a telepesek hozták magukkal.
– Engem az 1886-ban született nagyanyám nevelt föl, mert a szüleim látástól vakulásig dolgoztak. Tőle hallottam őseink szokásairól, életviteléről, és ezért határoztam el, hogy megmutatom a fiataloknak, az ínséges időben is szépen éltek őseink, maguk készítették a gyerekek játékszereit, és a tájházban most is lehet kenyeret sütni, vaslábon főzni, ami külön érdekesség a fiatalok számára – mondja Erzsébet, aki hagyományőrző szakkört vezet, és még maga is tanulja a népművészetet. Büszkén mondja, hogy a Vajdasági Folklórközpontban bemutatott textilművészeti anyagban felfedeztek egy egyedi, csak Telecskán előforduló hímzésmintát, ami újabb ösztönzést adott a további munkájához. Hatalmas dokumentumanyagot is sikerült digitalizálnia, amit a település fönnállásának 130. évfordulóján kíván közönség elé tárni.
A falu másik tájháza úgyszintén bemutató jellegű, nem múzeum, itt a használati tárgyak mindegyikéből csupán egy darab található, de a tulajdonosnak egyéb tervei is vannak. Varga Zoltán a falusi vendéglátásra is be kíván rendelkezni, szállást nyújtani a takaros, mindkét oldalán napsugaras oromzattal díszített házban, ahol kemencében sült libapecsenyével vendégeli majd meg őket.
– A napsugaras oromzatot Szegedről hozták a bácskai ácsok, a jelképekkel ellátott oromzat védte a házat és lakóit a betegségtől, a rossztól, a bajtól, a gonosztól. Nálunk az utcafronton az oltárt szimbolizálja az oromzat, a hátsó pedig halszálkás, voltaképpen az Atya, a Fiú és a Szentlélek sajátos megjelenítése. Hajdanán csak akkor volt a parasztházakon elől-hátul faberakásos oromzat, ha több nemzedék lakta a házat. Erdélyben meg az udvart úgy is hívták, hogy „életem”, mert ott élték le az életüket, és ezzel magunk is így vagyunk, ezért döntöttünk mi is a tűzfal helyett a kettős oromzat mellett – magyarázza Varga Zoltán.
A látottak és tapasztaltak nyomán bátran ajánlom, ne kerüljék el Telecskát, és szánjanak rá néhány órát a helyi látnivalókra, és a barátságos, ismeretekkel és történetekkel teli házigazdákra!
