2024. május 26., vasárnap

Szerbcsernye

Egy falu a román határon, picinyke magyar közösséggel – Csak egy intézménye maradt a szerbcsernyei magyaroknak: a templom

Szerbcsernye közvetlenül a román határ mellett található település, Zsombolyától kevesebb mint 10 kilométer választja el. Nevét először 1373-ban említik Csornaként, de az akkori falu pontos helyét nem határozták meg.

A török hódoltság alatt a XVII. században jelentős településsé fejlődik, valószínűleg saját temploma és papja is volt, valamint török erőd is létesült. A törökök kiűzését követően a harcokban is részt vevő szerb katonák telepednek le itt. 1716-ban földmérők újjá tervezik a települést, és innentől már szabályos utcákkal is rendelkezik. 1753-ban újabb 50 szerb család települ ide a Temesvár melletti Szentmihályról, 1775-ben felépül a falu pravoszláv kőtemploma. A templomban ma megtalálhatók a falu neves szülöttjének, Đura Jakšić romantikus festőnek és költőnek az ikonfestményei is, amelyeket 1853-ban készített. A falu XVIII. század végén a horvát Csekonics József tábornok tulajdonába kerül, aki Zsombolyáról katolikus német családokat telepít ide, és Szerbcsernye mellett megalapítja Németcsernyét. A XIX. század elejére felgyarapszik a németek száma, így 1808-ban megépül a katolikus templom, és saját plébániát kapnak. Ebben az időszakban kis számú magyar érkezik ide – főként a falu környéki tanyákon és Csekonics birtokain telepszenek le. 1898-ban megépül a Nagybecskerek–Zsombolya-vasútvonal, amely Szerbcsernyén is áthalad, így a település bekerül az országos vasúthálózatba. Az első világháborút követően 1920 és 1924 között Németcsernyétől északra létrejön egy Vojvoda Bojović elnevezésű település, ahova románokat, magyarokat és boszniai szerbeket telepítenek. A második világháborút követően a három település: Szerbcsernye, Németcsernye és Vojvoda Bojović egy településsé olvad össze Szerbcsernye néven. Ebben az időszakban a németeket elüldözik, és boszniai szerbeket telepítenek a helyükbe.

Szerbcsernye lakosságának a száma 1948-ban érte el a csúcsot, ekkor 8820 lakosa volt. Azóta a szerbcsernyeiek száma folyamatosan csökken, amin az sem változtatott, hogy ipara elkezdett fejlődni, és 1970-ben határátkelő nyílt Románia irányába. A 2011-es népszámlálás adatai szerint Szerbcsernyének már csak 3685 lakosa volt, amiből mindössze 163 magyar.
Amint az eddigiekből kiderül, Szerbcsernyén mindig is kevés számú magyar élt, napjainkra pedig teljesen az asszimiláció szélére sodródtak. Ennek ellenére sikerült találkoznunk kis közösségük elszánt képviselőivel, akik küzdenek a katolikus templom megmaradásáért és falujukért. Beszélgetőtársunk Schön Dezső, Szalma Klára, Szalma János, Tubić Mária és Jovandić Katarina volt. Ők is arról számoltak be, hogy mindig is kevés magyar élt Szerbcsernyén, akik főként a falu szélén és a Konstanznak nevezett gazdasági birtokon éltek. A konstanziak a birtok felszámolása után, az 1970-es években költöztek be a faluba. Annak ellenére, hogy kevés magyar élt a faluban, még a második világháborút követően is volt magyar oktatás. Szalma János bácsi még emlékszik Manajlović Erzsébet tanítónő nevére, aki a magyar diákokat oktatta. Miután a tanítónő elköltözött, az ’50-es években megszűnt a szerbcsernyei magyar oktatás. Konstanzban még volt egy darabig, de a birtok megszűnésével annak is vége szakadt. Ami a magyar művelődési életet illeti, az is Konstanzban létezett, ahol volt amatőr színjátszás, sőt, tamburazenekar is, emlékezett vissza János bácsi.

Magyar oktatás tehát nincs a faluban, és magyarok közül egyre kevesebben beszélik anyanyelvüket. Schön Dezső elmondása szerint nincs lehetőség gyakorolni anyanyelvüket, ezért felejtik el az emberek. A szentmise azon kevés lehetőségek közé tartozik, ahol magyar beszédet hallhatnak, igaz, fele misét magyarul, felét pedig szerbül szolgáltatja Király Tibor kisoroszi plébános, aki minden második vasárnap misézik Szerbcsernyén. Sajnos, a katolikus templom igen rossz állapotban van, a közelmúltban attól volt hangos a sajtó, hogy a püspökség le akarja bontatni. Beszélgetőtársaim arról számoltak be, hogy a templom megléte nemcsak nekik, hanem a helyi szerbeknek is fontos. A nagyobb ünnepeken (pl. utoljára húsvétkor) zsúfolásig megtelik a templom, mert a magyarok mellett sok pravoszláv szerb is részt vesz a misén. Azért teszik ezt, hogy a templom továbbra is megmaradjon. A szerbcsernyeiek Magyarországról, a Teleki László Alapítványtól is kaptak segítséget: az alapítvány megbízásából építészmérnökök felmérték a templom épületének állapotát, és elkészítették a felújítás tervét, mondta el Schön, aki szerint az alapítvány már a felújításhoz szükséges eszközöket is átutalta a nagybecskereki püspökségnek, most arra várnak, hogy megkezdődjön a munka. A szerbcsernyei magyarok, amikor megtudták, hogy nem bontják le a templomot, maguk is nekifogtak bizonyos munkálatok elvégzésének: kicserélték az ablaküvegeket, eltakarították a törmeléket és a padláson felgyülemlett nagy mennyiségű madárürüléket.

Szerbcsernye története alapvetően nem tér el más vajdasági falvakétól: Jakšićevót, a falu gazdaságilag erős szövetkezetét a rendszerváltás követően tönkretették, majd aprópénzért eladták egy külföldinek. Az új tulajdonos a gépeket eladta, az épületeken és a földeken pedig apránként adott túl. Korábban sokan a közeli Magyarcsernyére jártak át, a cukorgyárba dolgozni, de a gyárat is felszámolták. Ma már nem nagyon van munkalehetőség a faluban, a mezőgazdaság mellett csak az állami hivatalokban van munka, panaszolta el Tubić Mária. A szerbcsernyeiek a határ közelségét sem tudják kihasználni, hiába van egy köpésre Zsombolya, ahol számos üzem működik. Mária elmondása szerint ennek elsősorban bürokratikus akadályai vannak. Ezért a fiatalok elhagyják a falut, Nagybecskerek, Újvidék vagy Belgrád a célpontjuk.
Egyetlen jelentős befektetés Szerbcsernyén a falu szélén lévő kastély felújítása. Ezt a második világháború idején építette Franz Neuhauser német tábornok, most pedig egy romániai befektető kezébe került, aki idegenforgalmi célokra fogja használni. Ottjártunkkor nagyban folyt az épület felújítása, s szemmel láthatólag a végeredmény impozáns lesz.
Szerbcsernyei történetünket semmiképp sem fejezhetjük be Đura Jakšić említése nélkül. Jakšić a szerb romantikus költészet és festészet kiemelkedő alakja volt, 1832-ben született Szerbcsernyén. Ma szülőháza múzeumként szolgál, az ő szobra áll a falu művelődési háza előtt, a pravoszláv templom melletti ház falát óriási portréja díszíti, és a Bohém esték elnevezésű rendezvénysorozatot minden nyáron az ő tiszteletére rendezik meg. Az igen aktív szerbcsernyei női egyesület is Jakšić nevét viseli, és számos rendezvényt tartanak Jakšić szülőházának udvarában. Ottjártunkkor épp hagyományos bánáti reggelit tartottak, ami számos látogatót vonzott. Schön Dezső meglátása szerint az ilyen rendezvények és az idegenforgalom jelenthet jövőt a falu számára. Az idegenforgalmi látványosságok között ott van a kastély, Đura Jakšić szülőháza, a pravoszláv templom, és oda kerülhet a katolikus templom is, ha sikerül felújítani. A jövő megmutatja, hogy sikerül-e ez a szerbcsernyeieknek, akik egy lényeges dolgot mutattak meg nekünk: hogyan kell több nemzetiségnek egymás mellett élni úgy, hogy közben törődnek egymással és egymás nemzeti értékeivel.