Első hallásra azt mondhatná az ember, hogy évente egy sonkát igazán megengedhetünk magunknak. Pedig nem biztos, hogy így van. Éppen a közelgő ünnepek előtt találkoztam egy apróhirdetéssel, amelyben a parasztgazda ezerdináros kilónkénti áron kínálta a füstölt, szikkadt sódart. Márpedig egy családnak, két-három terítés alkalmával elkel egy öt, vagy akár nyolc kilós is.
Persze van, akinek a nyolcezer vagy ennél jóval több dinár sem képez tételt a családi költségvetésben. A legutóbbi kačarevói (ferenchalmi) szalonnafesztiválon, ahol egyéb „disznóságok” is voltak, a legjobb minőségű, hozzávetőleg tizennyolc kilós sonka háromezer dináros kilónkénti áron kelt el. A szerencsés vevő (természetesen!) belgrádi illetőségű, s a szeme sem rebbent, amikor leszámolta az ötvennégyezer dinárt.
Mi, akiknek ilyesmire sehogyan sem telik, megpróbálunk ügyeskedni. Elsősorban kivárjuk, hogy mikor és hol van akció. S általában ilyenkor is az olcsóbb holmikat vesszük meg. Ennek ellenére sem tapasztalható tolongás a turkálókban és a kínai boltokban. Pedig az előbbiekben viszonylag jó minőségű ruhaneműt, lábbelit kaphatunk, míg az utóbbiban eleve tudjuk, hogy talán még haza sem érünk vele, máris tönkremegy.
Akik jobb minőségű iparcikkekhez szeretnének jutni, de a pénztárcájuk félig vagy egészen üres, a régi, nagy találmányhoz, a bankcsekkhez nyúlnak, hiszen a kreskedők hajlandóak arra, hogy csupán 1–3 hónap múlva értékesítsék. Más szóval, jó előre elköltjük a következő és még ki tudja melyik havi fizetésünket.
Amint nemrégen az egyik nagy példányszámú lapban olvashattuk, a bankok nemigen örülnek ennek a mi „találékonyságunknak”, mert a halasztott fizetésből nekik semmi hasznunk. Más dolog, ha rövid lejáratú kölcsönt kérünk a pénzintézettől. Ebben az esetben akkora kamatot számol fel, hogy neki ez üzlet legyen (de nekünk nem igazán).
Az ilyen jellegű hitelezést illetően a bankok menedzserei igazi nagymesterek. Ezerfajta megoldást kínálnak, olykor telefonon zaklatnak és kínálják a „kiváló” kölcsönöket. Mi esetleg beugrunk és csak később jövünk rá, hogy az éves szintre átszámított 27–32 százalékos kamatláb felér egy természeti csapással.
Pedig tudnunk kell, hogy ára van annak, ha mindenáron üres zsebből akarunk fizetni.
