A belügyminisztérium arra figyelmezteti a polgárokat, hogy az utóbbi időszakban olyan SMS- és iMessage-üzenetek terjednek, amelyekben a feladók hamisan hivatalos szervként tüntetik fel magukat, és állítólagos közlekedési szabálysértések miatt pénzbírság befizetésére szólítják fel a címzetteket – írja a 021.rs.
A tárca és a közlekedésrendészeti igazgatóság nyomatékosította: soha nem küldenek értesítést szabálysértésekről SMS-ben vagy iMessage-en keresztül, és ilyen módon nem követelnek pénzbeli befizetéseket sem.
A hivatalos értesítéseket és egyéb dokumentumokat kizárólag postai úton vagy az eKözigazgatási portálon keresztül kézbesítik, a törvényben előírt eljárásoknak megfelelően. A tárca szerint az egyik legárulkodóbb jel, hogy a csaló üzenetek többnyire külföldi telefonszámokról vagy olyan fiókokból érkeznek, amelyeknek nincs közük az állami intézményekhez.
A Kiberbűnözés Elleni Szolgálat korábban már azonosított és őrizetbe vett kínai állampolgárokat, akik Szerbia területéről speciális eszközök segítségével tömegesen küldtek hasonló adathalász üzeneteket.
A minisztérium arra kéri a polgárokat, hogy ne nyissanak meg gyanús hivatkozásokat, ne adják meg személyes adataikat, jelszavaikat, bankkártyaadataikat vagy más érzékeny információikat ismeretlen internetes oldalakon. Emellett érdemes ellenőrizni, hogy az adott webcím valóban valamely állami intézményhez tartozik-e.
Az ilyen vagy hasonló üzeneteket a címzettek töröljék, és jelentsék a Sajber straža platformon! A rendszer lehetőséget biztosít arra is, hogy a polgárok ellenőrzésre továbbítsák a gyanús üzeneteket, weboldalakat vagy egyéb tartalmakat, és szakértői kockázatértékelést kapjanak az esetleges csalási kísérletekről.
Nyitókép: A belügyminisztérium nyomatékosította, soha nem küldenek értesítést szabálysértésekről SMS-ben vagy iMessage-en keresztül (Fotó: Pexels.com)



