Dragan Glamočić mezőgazdasági, erdészeti és vízügyi miniszter bejelentette, hogy két nap alatt több mint 42 millió eurót, vagyis mintegy ötmilliárd dinárt fizettek ki az állattenyésztőknek a minőségi tenyészállatok után járó ösztönző támogatásként – írja a Vajdasági RTV. A május 18-án lezárult pályázat kifizetései június 9-én kezdődtek meg, és a napokban minden érintett termelő megkapja a pénzét – nyilatkozta a tárcavezető a Pink TV műsorában.
Glamočić szerint az idei év kedvezően alakul a gyümölcstermesztés szempontjából. A tavalyi évhez képest a terméshozam gyümölcsfajtától függően 50–100 százalékkal nagyobb, az ötéves átlagot pedig 10–20 százalékkal haladja meg. A miniszter várakozásai szerint az idei gyümölcstermés meghaladja az 1,5 millió tonnát.
A magas terméshozam miatt felmerülő felvásárlási kérdésekkel kapcsolatban elmondta, hogy kötelezővé tették a szerződéses viszony rendezését a felvásárlók és a termelők között, ugyanakkor az árakat továbbra is a piac, vagyis a kereslet és kínálat alakítja. Hozzátette, hogy a málna ára idővel emelkedhet, mivel Lengyelországban a fagy jelentős károkat okozott az ültetvényekben.
Glamočić szerint az idei kilátások kedvezőek a búza, az árpa, a kukorica és a szója esetében is, ugyanakkor a nyári hőség még befolyásolhatja a végső eredményeket.
A vidéki infrastruktúra fejlesztésére kiírt új pályázattal kapcsolatban elmondta, hogy idén 400 millió dinárt különítettek el utak és vízellátó rendszerek fejlesztésére. Egy beruházás legfeljebb 35 millió dinár támogatásban részesülhet, a pályázatra pedig falvakkal rendelkező önkormányzatok és városok jelentkezhetnek.
Az afrikai sertéspestis helyzetéről szólva a miniszter közölte, hogy a betegség jelenleg hét körzetben van jelen. Az idén mintegy 1700 sertést kellett leölni a fertőzés miatt, míg 2023-ban több mint 22 ezret. Kiemelte, hogy az állam a kényszervágásra kerülő állatok után piaci áron téríti meg a gazdákat, és arra kérte a tenyésztőket, hogy a betegség gyanúja esetén haladéktalanul értesítsék az állatorvost.
Nyitókép: Két nap alatt több mint 42 millió eurót fizettek ki az állattenyésztőknek, a napokban minden érintett termelő megkapja a pénzét (Fotó: Beta/Milan Obradović)



