– Nem arról van szó, hogy ha szeretem az anyámat, akkor boldogan élek vele, ha meg nem, akkor igyekszem megszabadulni tőle. Két szobában élünk öten, kicsi a konyha, egy vécénk van. A férjemmel sokat dolgozunk, fáradtan, idegesen megyünk haza. Nagyon sokszor előfordul, hogy ingerült vagyok az anyámmal, és bár mindig megbánom, újra és újra előfordul – fakad ki az egyik ismerősöm.
– Nem arról van szó, hogy ha szeretem az anyámat, akkor boldogan élek vele, ha meg nem, akkor igyekszem megszabadulni tőle. Két szobában élünk öten, kicsi a konyha, egy vécénk van. A férjemmel sokat dolgozunk, fáradtan, idegesen megyünk haza. Nagyon sokszor előfordul, hogy ingerült vagyok az anyámmal, és bár mindig megbánom, újra és újra előfordul – fakad ki az egyik ismerősöm.
– Mert mondjuk reggel, amikor nekem rohannom kellene, hogy elérjem a buszt, ő szegénykém olyan lassan csoszog ki a fürdőszobából, hogy majd megpattannak az idegeim. A múltkor rászóltam, hogy siessen már, aztán végigbőgtem az utat a buszon, mert annyira bántott, hogy így viselkedtem. De délután, amikor hazamentem, megint hiába fogadtam meg, hogy másképpen fogok vele viselkedni, mert láttam, hogy hiába kértem, ne tegye fel az ételt. Mivel nem jól lát, leégette a rántást, kifuttatta a tejet. És igazán nem lehet okunk panaszra, mert ő többé-kevésbé egészséges. Nem kell őt ápolni, napközben magára tudjuk hagyni. Nem is tudom mi lenne, ha ágynak dőlne. Nem maradhatok itthon, mert akkor miből élnénk. Állandó ápolónőt nem tudunk megfizetni, elhelyezni meg szinte lehetetlen a beteg öregeket. Kiszolgáltatott helyzetben van ő is, és mi is.
Sok idős ember él egyedül. Szeretnének gyakrabban találkozni gyerekeikkel, unokáikkal. De megértik őket, mert tudják, hogy jönnének ők, ha tehetnék. Ha nem lenne ilyen feszült a tempó, ha nem lenne ilyen rohanó a világ. Margit néninek is csak egy kérése van: „amíg élek, el tudjam magam látni, ne legyek kiszolgáltatva senkinek, ne szaporítsam a család gondját azzal, hogy ágyban fekvő beteget kell ápolniuk. Sokat vagyok egyedül, de tudom, hogy úgyis jönnek, ha tudnak. Addig meg várok. Várok.”
