Látogatóban az aranylakodalmukat ünneplő doroszlói Róka házaspárnál
A doroszlói Róka nyugdíjas házaspár, Ilonka és Imre a közelmúltban ünnepelte házasságkötésük 5o. évfordulóját. A jeles évforduló alkalmából misé vettek részt, amelyen megerősítették az ötven évvel ezelőtt egymásnak fogadott esküjüket/hűségüket. Az ünnepség a helyi művelődési egyesület dísztermében folytatódott, ahol Aranka lányuk és Árpád vejük, valamint Renáta és Melinda unokáik mellett ott voltak a közeli rokonok és a jó barátok.
● Hogyan kezdődött házasságuk? – kérdezem a házigazdától miután közöltem jövetelem okát.
– A szüleim a művelődési egyesület gondnokai voltak. Ott laktunk a gondnoki lakásban. Ilonkáék háza pedig ott volt a szomszédságban. Gyerekek voltunk, a korkülönbség ellenére is jó pajtások/barátok. Amikor befejezte az általános iskolát, bekapcsolódott a Gyöngyösbokréta népi táncegyüttesbe, s megkért, tanítsam meg a tánclépésekre. A barátságunk ezzel még erősebbé vált. A katonai szolgálat letöltése után már felcseperedett nagylányként láttam viszont, s most már nem csak barátként/pajtásként közeledtem hozzá, elkezdtem neki udvarolni. Meg is kérdeztem. „Hozzám jönnél-e feleségül?” Nem mondott határozott választ. Hezitált! „Még nem töltöttem be 18. életévemet, korainak tartom a férjhez menést”– mondta. Én nem erőltettem, de otthon a szüleim kifogásolták, hogy késő éjszakánként térek haza, reggel meg fáradtan megyek munkára. (A helyi kendergyárban voltam könyvelő). Azt szerették volna ha megnősülök, mer akkor nincs csatangolás. Meg mondtam, mit mondott a lány. Édesanyám nem hitte. Egyik este fogta magát, s szó nélkül elment hazulról. (akkor már újra a saját házunkban laktunk). Édesapámmal arra gondoltunk elment a korábbi szomszédasszonyhoz egy kis tere-ferére. Már jó későre járt az idő, édesanyám még mindig sehol. Emlékszem, esett az eső mintha dézsából öntötték volna. Talán várta, hogy elálljon, gondoltuk. Egy ideig még vártam, aztán fogtam egy esernyőt, s elmentem „elébe”. De nem a volt szomszédasszonynál találtam rá, hanem Ilonkáéknál. Elment kérőbe!
– Neki, s aztán nekem is igent mondtak. Néhány hónap után, ahogy Ilonka betöltötte a 18-at, 1958. május 13-án az esküvőt is megtartottuk. Rövid idő után súlyos tüdőműtéten estem át. Két évig voltam betegszabadságon. A kendergyárban eltöltött 13 munkaév után számos helyen voltan könyvelői állásban, míg végül 40 éves szolgálat után a zombori Venac Szolgáltató Kisipari Vállalatból menten nyugdíjba.
– A zene iránti szeretetem sosem hagyott el. Játszom hegedűn, szaxafonon, gitáron, harmonikán, és más billentyűs hangszereken. A helyi fúvószenekarnak még ma is aktív tagja vagyok. A Veterán tánczenekarral 40 éven át muzsikáltunk itthon és vidéken, sőt a határainkon túl is lakodalmakban, bálokban, más szórakozó rendezvényeken. Több hangszalagunk is megjelent. Nyugdíjasként kertészkedek, gobelin képeket készítek, és horgászni járok – mondja Imre,
● Ilonka mivel foglakozott, foglalkozik napjainkban is ? – kérdezem a ház asszonyától.
– Az általános iskola befejezése után varrónői tanfolyamra jártam. Háziasszonyi teendők, mosás, főzés, mosogatás, takarítás, a gyermeknevelés és a többi minden mellett ruhákat varrogattam. Aranka lányunk a közgazdasági főiskola befejezése után férjhez ment. Ők Szabadkán élnek. Örülünk nekik és a két drága unokánknak, akik immáron nagylányokká cseperedtek. Renáta Budapesten jár egyetemre, Melinda Szabadkán most érettségizett. – mondja lelkesedve, s miközben megköszönöm a beszélgetést, és továbbra is egészségben gazdag, boldogságban eltelő házaséletet kívánok nekik megkínál a „lakodalmi” süteményekkel.
