Miniszterek, országgyűlési képviselők, emberi jogvédők, mindennapi kenyerünket adjátok meg nékünk, eszközöljétek ki számunkra, idős földművesek részére, miképpen mi is megadtuk, megtermeltük számotokra, apáitok, nagyapáitok számára a mindennapi betevő falatot! Minket ugyanis méltánytalanul kirekesztettek ebből az erkölcsileg jogos intézményből 1986-ban, amikor meghozta az országgyűlés a földművesek kötelező rokkant- és nyugdíjbiztosításáról szóló törvényt. Akik már akkor elértük a teljes nyugdíjkorhatárt, rólunk nem vettek tudomást, csak az adóhivatal tartott és tart a mai napig is számon még minket, mintha még mindig erőnk teljében lennénk, termelhetnénk, dolgozhatnánk, megkereshetnénk még ma is a kenyerünket, mintha mi nem szorulnánk soha nyugdíjra, kenyérre...
Politikusok, jogászok és minden más nem földműves szakmában tevékenységben dolgozók, nem hivatkozhattak arra, hogy a mi hibánk folytán valamelyik ágazaton belüli munkás éhen halt volna. Ínséges időkben az élelem stratégiai cikké vált. Ekkor volt a második világháború, és az utána következő újjáépítés nehéz korszaka. Ebben az időben a földműves köteles volt meghatározott mennyiségben élelmicikket beszolgáltatni az államnak, hatóság által megszabott áron. A paraszti társadalom ezt csak úgy tudta teljesíteni, hogy maximális erőbevetéssel dolgozott. Aki még így sem tudott eleget tenni a követeléseknek, azt bebörtönözték.
A más ágazatokban tevékenykedő dolgozók számára időközben olyan törvényt szavaztak meg, amelynek alapján a munkás bruttó fizetéséből levonták az adót, a nyugdíjbiztositási járulékot stb. A keresete nettó összegéből még mindig meg tudott élni és mindezt heti negyven órai munkateljesítés fejében. Ha ebből levonjuk még az évi szabadságon töltött garantált időt, a munkában eltöltött idő még kevesebbre zsugorodik. A paraszti munka viszont nem heti negyven órát igényel, a heti munka nála csakugyan hét napból áll. Évi szinten pedig hozzá kell adni 365 éjszakát, melyeken ügyeleteskednie kell, mert jószágot tart és ezekkel sokszor éjszaka ideje alatt is akad tennivaló.
Tehát annak idején a ma már idős földműves kénytelen volt a más ágazatok dolgozójának nyugdíjalapja megteremtéséhez közvetve részt venni olcsó terménye révén, ugyanakkor a többi ágazatbeliek semmivel sem járultak hozzá a parasztok ilyen típusú intézményének megteremtéséhez, létesítéséhez. Az ilyen viszonyulást ma már mi is föl tudjunk térképezni, ezt kimutatni és ez ellen, igaz még kevesen, tiltakozni.
Politikusok, jogászok, értelmiségiek most ne a sok rosszal, negatívumokkal riogassatok, hiszen ezt, ezeket mi már megértük egyszer, csak nem pusztultunk bele, bár végigszenvedtük. Most tegyétek a dolgotokat! Olyan távlatot, jövőt teremtsetek, amely ezt a kisemmizettséget kárpótolni fogja! Nem alamizsnát, nem könyöradományt, nem morzsákat várnak az idős földművesek, hanem megérdemelt kenyeret, más szóval: teljes nyugdíjat, erre való jogot!
A hírközlő szervek révén köztudottá vált, hogy a nyugdíjasok is panaszkodnak az alacsony nyugdíjra, juttatásra. A földművesekkel szemben pedig azt az érvet, okot hangoztatják, hogy nem fizettek nyugdíjbiztosítási járulékot. Föntebb már kifejtettem ennek az ellenkezőjét, tudniillik: olcsó terményeinkkel, melyeket hatalmilag szabtak meg, közvetve a földműves is hozzá kellett hogy járuljon az egyéb foglalkozási ágazatban dolgozók nyugdíjalapjának létrehozásához, ugyanakkor egyesek nem voltak rákényszerítve a földművesek hasonló célú intézményének létrehozására. Azt hiszem ez ésszerű, világos indokolás. Azt hiszem, reméltem, hogy a nyugdíjasok nagy hányada ezek után meg is érti és elfogadja indokolásom jogosultságát és hajlandó lesz szolidaritást vállalni a kisemmizett idős földművesek ügyében.
