Messze keleten, Draxylvániában él, vagyis hal, a rettegett hegyes fogú lény, báró Shrowdy Von Kiefer. A kastélya, a Warg, az éjszaka félelmetes népének rendszeres gyülekezőhelye... Mona De Lafitte, valamikori operaénekesnő-tanonc viszont nem igazán szeret vámpír lenni, inkább folytatná párizsi karrierjét. Persze a vérszívó kollégák ezt nem hagyhatják, és mindenféle gonoszságot találnak ki hősnőnk megakadályozására.
A Vampyre Story teljesen olyan, mint egy interaktív egészestés rajzfilm. A hátterek akár a Hanna-Barbera alkotásai, és a fő ellenfelünk, a báró, meg a gyerekműsorok torz fejű gonosz sztereotípiája is lehetne. Ez az utóbbi idők legegyedibb kalandjátéka. A klasszikus klikkelgetős, gyűjtögetős, beszélgetős (point-and-click) kaland játékmenete a szimpatikus kinézet ellenére sajnos kicsit laposra sikeredett. Szerencsére a gunyoros humor, ami gyakran utal ki a játékból más, valós művekre és személyiségekre, ébren tart bennünket, már ha fogékonyak vagyunk az effajta viccekre. Ozzy Osbourne-től Harry Potterig mindenki megkapja a magáét, és az idősebbeknek ismerősen csenghet néhány patkány neve (Frankie, Dean, Sammy és Joey, avagy Frank Sinatra „rat pack”-je).
Az ilyen játékokban kötelező okostojás segítőnk nem marad el, a játékban végigkísér bennünk Froderick, a denevér. A karakterek követik a modern Disney rajzfilmek hagyományait, így csak jót mondhatunk róluk, mert szerethetőek, és jól kidolgozottak. Egyedül sajnos éppen Monával lesz gondunk, a főhősnőnk szinkronhangja idegesítő, bosszantó néha. Őt hallgatni olyan, mintha körmünkkel kaparásznánk a táblán...
Így nehezen lesz már belőle operaénekes, de azért mi szurkolunk. Sok dialógus van a játékban, és mind szinkronizált – Monán kívül a többi karakter hangja már kellemes. A különböző rejtvényeket is gyakran beszélgetés közben kapjuk meg, vagy éppen jól kérdezve kaphatunk tippeket megoldásukra. A feladványok nem nehezek, józan ésszel minden megoldható, csupán a környezet aprólékos megfigyelésére van szükségünk néha. Végülis, csak olyan egyszerű dolgokat végzünk, mint egy macska kidobása a patkányok barátságáért, vagy egy kulcsot lóra cserélünk egy anyókánál, de a mesének hála mégsem olyan unalmas mindez mintegy klikkelgetős kirakójáték. Érdekes, de nem feltétlenül praktikus megoldást találtak táskánk tartalmának kezelésére.
A kalandjátékokban általában irreálisan sok minden belefér zsebeinkbe (a nyilvánvaló vicceken kívül, mint amikor egy csatahajót vágunk zsebre). Itt, amikor felvennénk egy tárgyat, pl. egy nehéz kalapácsot, csak a kalapács szelleme kerül be a táskánkba (amit stílusosan egy koporsó jelképez). Később, a kalapács használatakor egy animáció játszódik le, Mona visszaszalad a kalapácshoz, felveszi, majd visszateleportálja magát az eredeti helyszínre...
A grafika nem túl bonyolult, de a rajzfilmszerű megjelenésnek hála teljesen jó, és egy átlagos PC-n is elfut. Álló hátterek előtt mozognak a térbeli karakterek, csakúgy mint a régi jó kalandjátékokban. Az eredeti zene is dicséretet érdemel, kellemesen aláfestik vámpírkodásunk idejét a szerzemények. A játék rövid, de ez érthető, hiszen ez csak az első epizód. Hasonlóan a Sam and Maxhez, ezt a kaland is több részben jelenik meg. A történet vége sem derül ki még, a következő részek valamelyikében tudjuk meg majd csak, hogy Monának sikerült-e visszatérnie Franciaországba, vagy elfogadja élőhalott sorsát, és elkezd falatozni a falusiakból...
