Időnként rá kell döbbennünk, hogy a tudomány jelenlegi fejlettségi fokán, az információs társadalom hajnalán, még mindig milyen keveset tudunk, és alig értünk meg valamit az éppen zajló folyamatokból. Az információk szinte azonnal elérhetőek, a felhalmozott tudás lényegében mindenki számára hozzáférhető. Mindez a jelek szerint nem jelenti egyben azt is, hogy okosabbak lettünk. Sőt! Az információs társadalom forradalmi változásokat hozott, hiszen olyan eszközök állnak rendelkezésünkre, melyek manipulációkra, átverésekre is felhasználhatóak. A kőolaj felhasználásának jövőjével kapcsolatban is sok esetben egymásnak ellentmondó véleményeket olvashatunk. Az ezredfordulót követően például lépten-nyomon az úgynevezett „peak production” vagy olajhozamcsúcs elméletről hallhattunk, ami egy vitatott teória a kőolaj kitermelésének időbeli tetőzéséről. A lényege, hogy a világ kitermelhető kőolajkészlete véges, hamarosan elérünk egy olyan szintre, amelyen már nem lehet naponta többet kitermelni. Ennek következtében csökkenni kezd majd a kínálat. A belső égésű motor feltalálása és elterjedése óta a kőolaj iránti kereslet – néhány kivételes időszaktól eltekintve – töretlenül növekedett. A kőolaj túlnyomó része a finomítókban, az onnan kikerülő finomított olajszármazékok pedig a különféle közlekedési eszközök – hajók, repülők, gépkocsik – meghajtására lett felhasználva. A nagy olajtársaságok is a kőolajszármazékok keresletének további növekedését prognosztizálják. Számításaik elsősorban azon alapulnak, hogy a feltörekvő országokban a személygépkocsik számának folyamatos növekedése generálja a folyamatot. Az utóbbi időben egyre több helyen hallani olyan véleményeket is, hogy mindez csupán vaklárma, az elmúlt évtizedek elméletei pedig meg fognak dőlni. Mostanában mintha csendesebbek lennének az olajkitermelés csúcsáról szóló elmélet hívei. Vajon ez annak a jele, hogy a jövőben mégsem zárható ki egy olyan fejlemény, hogy nem a kínálat, hanem a kereslet tetőzik? Mindehhez az is hozzájárulhat, hogy miközben nemrég még csupán 50 évre becsülték az úgynevezett konvencionális kőolajkészleteket, pontosabban azok nyereséges kitermelhetőségének időhatárát, később kiderült, hogy a készletek akár 200 évre is elegendőek lehetnek. A British Petrol tavaly közzétett előrejelzése szerint az idén tetőzhet a világ globális olajkereslete. A jövőben a szél- és napenergia fokozatosan átveszi az olaj helyét. Egyes tanulmányok szerint az emberiség még 2006-ban túljutott az olajhozam csúcsán. Ez azt jelenti, hogy abban az évben állt a legtöbb könnyen kitermelhető olaj az emberiség rendelkezésére. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy mit jelent a könnyen kitermelhető kőolaj fogalma. A szakirodalomban úgy van definiálva a könnyen kitermelhető kőolaj, hogy egy hordónak megfelelő erőforrás ráfordításával 5–8 hordónyi kőolajat lehet kitermelni.
Egyszer elfogy
Régóta tudjuk, hogy a kőolajtartalékok mennyisége véges. Mindig fedeznek fel azonban újabb lelőhelyeket. A meglévő ismert készletek kétharmada fokozatosan kimerülő mezőkről származik, melyekre a hozamcsökkenés jellemző. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra elfogy a kőolaj, hanem hogy a megmaradó készletek már egyre nehezebben, ezért egyre drágábban termelhetők ki. A világ szükségletei mindeközben még mindig növekednek. A piaci folyamatok logikája szerint ezért mind drágább lesz a kőolaj, illetve a belőle készített finomított termék is. Mivel stratégiai fontosságú nyersanyagról van szó és a nagyhatalmak a politikai céljaik megvalósítására is felhasználják, a tőzsdei árát sok tényező befolyásolhatja.
Összetett gazdasági és nem utolsósorban politikai törekvések is meghúzódnak a folyamatok mögött. Az előállt helyzet emellett nemcsak gazdasági és politikai, hanem technológiai és környezetvédelmi szempontból is vizsgálható. Vannak olyan vélemények, melyek szerint nem lesz igazuk azoknak, akik a világ véges kőolajkészleteinek kimerülését jósolják, ellenkezőleg: a kőolaj iránti kereslet hamarosan drasztikusan csökken.
A Hubbert-modell
A kőolajtermelést az egyes kutak esetében a Hubbert-modellel szokás ábrázolni. A teória alapja, hogy egy megfelelően nagy területen az olajkitermelés egy harang alakú görbét fog követni, ha grafikusan ábrázoljuk koordináta-rendszerben. A modellt M. King Hubbert, a Shell Oil Kutatólaboratórium geofizikusa 1956-ban alkotta meg. Mostanáig egyelőre nem állapítható meg egyértelmű csúcspont. Feltételezhető, hogy Hubbert modellje – akárcsak minden más modell – valószínűleg csak bizonyos feltételek mellett érvényes. A Hubbert-görbe egyébként sok hasonlóságot, de eltérést is mutat a normál eloszlást jellemző valószínűség-sűrűségi függvénytől, a közismert harang alakú Gauss-görbétől. Az olajhozamcsúcsról ma már réginek mondott elképzeléseket azért is fenntartással kell kezelni, mert a körülmények teljesen megváltoztak, illetve folyamatosan változnak. Itt nemcsak a politikai fejleményeket lehet vizsgálni, de közismerten benne van a pakliban, hogy pl. az USA Oroszországot próbálja „megzabolázni” azzal, hogy odahat, csökkenjenek az olajárak. Az oroszok ugyanis ezzel jelentős bevételektől esnek el.
