Elméleti síkon biztosra lehet venni azt, hogy ha a két technológiai nagyhatalom, az USA és Kína együtt tudna működni, a világgazdaság gyorsabban és kiegyensúlyozottabban bővülhetne. A zöldátállás is sikeresebben valósulhatna meg. Egy modern, békés korszak kezdete lehetne. A geopolitikai feszültség növekedésével azonban egyre fajsúlyosabb kérdések kerülnek napirendre. Most mutatkozik meg, hogy a világ vezető gazdaságai robottechnológiai értékláncának egyes összetevőiben mennyire önellátóak. A szűk keresztmetszeteket a kormányok gazdaságbiztonsági kockázatként értékelik. Ezért van ismét napirenden a vámok kérdése, a protekcionizmus és más hasonló, lényegében káros intézkedés. A jelenlegi perspektívából úgy fest, az USA és Kína távolodni kezd egymástól, és mindkét nagyhatalom a technológiai szuverenitását fogja erősíteni. A párhuzamos világok, az egymástól függetlenné váló technológiai ökoszisztémák kialakulása pedig a költségeket növeli meg, ami inflációt gerjesztő hatással bír. Ma már egyre világosabbá válik, hogy az élet minden területén az okosjárművek, ipari robotok, drónok alkalmazása nagymértékben fogja meghatározni a vállalatok, azokon keresztül pedig a nemzetgazdaságok versenyképességét. A digitális korszak úttörői az amerikai vállalatok voltak. Sikerességük évtizedekre biztosította az USA gazdasági és technológiai dominanciáját. Ma azonban nem beszélhetünk olyan domináns pozícióról, mint a korábbi technológiai ugrások esetében. Pekingben is felismerték, hogy az ipari robotok a gyártó ágazatok korszerűsítésének egyik sarokkövét jelentik. Ma már sok szegmensében a világgazdaságban vezető szerepet töltenek be a kínai eszközökkel és kínai technológiával működő vállalatok.
Gépek dolgoznak helyettünk
A gyártási folyamatok automatizálása nem számít új keletűnek. Szokás emlegetni a szövőgépeket, melyeket a takácsok össze is törtek esetenként, mert elvették a munkájukat. A robotok kora a 20. század közepén kezdődött meg. A General Motors 1961-ben üzembe helyezte az első ipari robotot, amely az emberek számára veszélyes, ismétlődő feladatokat látott el. Az automatizálás nem csupán az emberi munkaerő kiváltásáról szól. A robottechnológia révén növelhető a termelékenység, a pontosság, csökkenthetők a költségek, és így végső soron versenyelőnyre tehet szert az, aki alkalmazza. Az önvezérlő gyártósorok révén a termelők gyorsabban tudnak alkalmazkodni a piaci kereslet ingadozásaihoz is. Az így veszélybe kerülő munkahelyeket szokás emlegetni manapság is. Az egyébként is krónikus munkaerőhiánnyal küzdő országok számára ez a hatás inkább előnyként jelentkezik. A fejlett világ elöregedő társadalmában a robotok jelenthetik a választ arra a kérdésre, hogyan lehet a kihívásokra jó válaszokat adni. A multinacionális cégek számára pedig az automatizálás ösztönző erő lehet, hogy hazatelepítsék az értéklánc olyan elemeit, amelyeket korábban a külföldön elérhető olcsóbb munkaerő miatt helyeztek át más országokba.
Hol tartunk mi?
Egyre inkább úgy tűnik, hogy beléptünk a bizonytalanság, a gazdasági rendezetlenség korába. A túlzottan globalizált világ után a széttöredezett világgazdaság és a multipolarizáció kerül előtérbe a felismerhető trendek alapján. Egyre erősebbek a regionális blokkok. Az Európai Unió világgazdasági szerepe csökken, emellett a globális Dél felemelkedik, az értékláncok pedig folyamatosan átrendeződnek.
Ha megnézzük országunk gazdaságának állapotát, a rendelkezésre álló adatok alapján sem eufóriára, sem pánikra nincs ok. A gazdaság szerkezeti problémájának tekinthető, hogy az értéklánc alacsony hozzáadott értékű szakaszaiban tevékenykedik sok vállalkozás. A közgazdasági elmélet szerint legnagyobb a profitráta a tudásintenzitással jellemezhető szektorokban.
Az úgynevezett összeszerelési fázisban viszont alacsony a bérezés, nagy a helyettesíthetőség, és – nem mellékesen – erős kockázatot jelent az automatikus gyártósorok, robotok térhódítása. A versenyképesség fokozásához olyan gazdaságfejlesztési irányokra lenne szükség, amelyek a lánc magas értékű végpontjai felé mozdítják el nemzetgazdaságunk ipari szerkezetét. A felzárkózás ilyen úton-módon képzelhető el. Biztató azonban, hogy Szerbiában a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 2,1 százalékkal növekedett. Ez az arány az első negyedévhez képest 1,1 százalékot tett ki – közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal. A Donald Trump amerikai elnök által kezdeményezett vámháború nem kedvez az olyan kis és exportorientált országoknak, mint a miénk. Ha az év végén 2 százalék feletti bővülést sikerülne elérni, az már jó eredmény lehetne. Arra is érdemes a figyelmet felhívni, hogy a korábban sikeres gazdasági modell kifulladóban van, elsősorban azért, mert az alacsony hozzáadott értékű iparban nincs több munkaerő-tartalék. A gazdaságpolitika irányítóinak így nincs más választásuk, mint a magasabb hozzáadott értékű termelésnek a felfuttatása.
