Jégbe fagyott halászszerszámot csak akkor lehet látni, ha a tulajdonosa elhunyt. Méghozzá olyan „váratlan hirtelenséggel”, hogy nem érkezett intézkedni felszedéséről. Ha pedig napokig, sőt hetekig jégpáncél szorítja a felin paráit, fennáll annak a lehetősége, hogy a halászbokornak apraja-nagyja kihalt. A világvége küszöbén akár ezt a magyarázatot is elő lehetett volna venni. Csakhogy ezzel a „mindennek vége”-féle magyarázattal nem megyünk sokra, hiszen aki az esetet lefényképezte, érkezett eljuttatni hozzánk a fotókat. Ellentétben a halászszerszámok tulajdonosával, aki nem érkezett felszedni a hálóit.
A maják szerinti világvégének szellektív módon történő megvalósulására – a rosszakat elviszi, a többi marad – aligha számíthatunk. Még kevésbé arra, hogy a jók és a rosszak megkülönböztetése a vízparti magatartás alapján történjen. Egy ilyen világvége – a halbarátok maradnak, a többiek vesznek – a horgászoknak nagyon is tetszene. De ilyent a maják nem láttak elő.
De van egy sanda gyanúnk, hogy a hálók sem azért maradtak jégbe fagyva, mert a bolygók olyan síkba kerültek, amelyik a hálózóknak meredek, és csupán időbeni egybeesésről, meg a körülmények összhatásáról van szó.
A jósolt időpont nagyjából arra az időszakra esett, amikor tájainkon torlódnak a különböző böjtös ünnepek, és ilyenkor a halnak nagy keletje van. A mértéktelen fogyasztásnak pedig hagyománya. Kétszáz évvel ezelőtt az erre is járó Galeotto Marzio olasz utazó feljegyezte: „...nem lenne itt nagy istencsapás, sőt lakoma lenne itt az örökkévaló böjt is.” Ő az akkori halbőségre gondolt, mi a mai hozzáállásról beszélünk.
Futólag mondjuk, a böjt a tartózkodásról szól, nem a „böjtös” falatok mértéktelen fogyasztásáról.
Voltak idők, amikor akár futotta, akár nem, ünnepkor a bőség látszatát illett kelteni. Éppen ezért a hálórakók azt remélték, hogy mindennek ellenére a halnak az idén is nagy keletje lesz. Vámolták a vizeket, dobták piacra a halat, mindaddig, amíg a fogyasztó győzte pénztárcával. Tehát nem sokáig.
A kihelyezett hálók pedig maradtak a vízben, várták az új rendelést. Aztán a jég ott marasztalta őket. Bár nem áll rendelkezésünkre pontos statisztikai kimutatás az ünnepi halfogyasztásról – ha nálunk ilyen egyáltalán készült – az idei aligha kerül kirakatba.
Nem szedték fel a hálót, nem kellett a bennük rekedt hal. A jégbe fagyott parák ezt sejtetik. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hálók függönye továbbra is működik. Hogy mi lesz a belegabalyodott hal sorsa, és milyen káros hatásokat fejt ki a jég alatt pusztuló és bomló haltömeg a szóban forgó víz élő világára, az megérdemel egy helyi jellegű, világvége ízű jóslatot.
Meg egy felsorolást is azzal kapcsolatban: ki, hol, hogyan, milyen szerszámokkal, mikor és miként halászhat; kinek kell ezt jóváhagynia és felügyelnie rá. A felsorolással meg a helyszínnel ez alkalommal adósak maradunk. De nem az elmaradt világvége örömére, hanem az ünnepekre való tekintettel. Ne rontsuk el azoknak a karácsonyát (sem), akik a horgászok ünnepnapjait hosszú idők óta szürke hétköznapokká sorvasztják.
De amint elmúlnak az ünnepek, ebbéli jóindulatunk is elillan.
