Már számtalanszor hallottunk elcsépelt frázisokat, amelyekkel a kutyát illetjük. Nem vitás, hogy a jól betanított, kiképzett kutya pótolhatatlan segítséget jelent az embernek, tekintet nélkül hogy vadászról, mentőről vagy vakvezetőről van szó. A gond azonban azokkal az ebekkel van, amelyeket kölyök korukban az ember meggondolatlanul magához vesz, majd miután felnő, kicsapja. A kegyvesztett kedvencek ugyanis nagyon gyorsan közveszélyes, betegségeket terjesztő dúvaddá válik.
Az utóbbi időben a határt járó emberektől gyakran hallani kóbor kutya falkákról, amelyek módszeresen átkutatják a határt, és minden olyan állatot amelyet meg tudnak fogni, legyűrik, megölik és megeszik. Ebben az esetben azonban nem a kicsapott ebeket kell okolni kártételükért, mert ők csupán fennmaradásukért küzdenek. A bűnösök és a kártételért felelősek viszont azok az emberek, akik kitaszították őket.
Az állatvédelemről szóló törvény tiltja a kóbor állatok lelövését, elpusztítását, mondván, hogy az nem humánus. Arra a kérdésre, hogy a gazdátlan ebeknek a vadállományban elkövetett kártételéért ki a felelős, az állatok jogait fennhangon védelmező szervezeteknek nincs válaszuk. Kérdésünk feléjük: elfogadható-e, hogy a kóbor kutyák falkái kis nyulakat, őzgidákat, fácánok egész fészekaljait öljék meg és falják fel. Azt pedig meg sem kérdezzük tőlük, mennyi „humanitást” látnak ebben.
A mai gazdasági helyzetben nagyon sokan miután képtelenek etetni az addig kényeztetett kedvencet, egyszerűen kidobják az utcára, vagy ha kényelmetlenné válik a kicsapott állat nyüszítése, csaholása, kocsiba rakják, kiviszik a határba, és ott hagyják.
A múlt télen találtam dróttal fához kötött kutyákat. Egyikük még élt, mert erősebb lévén lefojtotta a másikat, és részben felfalta. Nem volt szép látvány.
Úgy tűnik a törvényhozó ebben az esetben is csak fél munkát végzett. Nincs megoldva a kóbor állatok befogása és kellő elhelyezése. A menhelyek befogadóképességükön felül működnek, és ha pénz nélkül maradnak, más megoldás híján szélnek eresztik az állatokat.
A kóbor kutyák által a vadászegyesületeknek okozott kár tetemes, de senki sem tudja felmérni vagy akár megközelítőleg felbecsülni az általuk elpusztított vad számát. Tény viszont, hogy ha egy területrészen megjelennek a kóbor kutya falkák, onnan eltűnnek az őzek, a nyulak és a fácánok is. A vadon élő ragadozóktól eltérően, amelyek csak akkor ölnek, ha éhesek, a kóbor kutyák addig végzik véres munkájukat, amíg az összes elérhető állatott meg nem ölik. Számtalan példa van arra, hogy mekkora pusztítást végeznek, ha beszabadulnak egy fácántelepre.
Nem vitás, hogy a törvényen változtatni kell. De ezúttal jó volna, ha a törvényhozó kikérné azok véleményét is, akik a kóbor kutyákon kívül már más állatokkal is találkoztak.
