Még a XIX század végén Nozdrovici Nozdrovicky Lajos gróf, aki nemcsak szűkebb pátriájában, hanem Európa-szerte kiváló vadász és vadgazda hírében állt, megjósolta, hogy eljön az idő, amikor az őz lesz vidékünk fő vadja. Úgy tűnik, hogy a több mint száz éve tett jóslat kezd valóra válni.
Az utóbbi néhány év időjárása, a megváltozott tulajdonviszonyok, és nem utolsósorban az őz kiváló alkalmazkodóképessége azt eredményezte, hogy a síkvidéki területek egyetlen nagyvadja kezdi átvenni a legelterjettebb vadfaj szerepét. A múlt század ötvenes éveiben Észak-Bácska területén a fő vad a nyúl és a fogoly volt.
A mesterséges szaporításnak köszönhetően, illetve a kommunista világ ideológiai okokból rekordtermést hajhászó politikája, amikor a „folyékony kapa” kiszorította a hagyományos gyomirtást, ezt a szerepet a fácán vette át. Ez mindaddig működött, amíg volt elég pénz a mesterséges szaporításra és amíg az Európai Unió törvényhozói nem parancsoltak megálljt az olaszországi vadászok – nyugodtan nevezhetjük így – hússzerző búcsújárásának.
A vadászegyesületek számára azonban egyre nagyobb gondot jelent a terület bérleti díjának, a vadgazdálkodásnak, a vadőr fizetésének és a megannyi többletköltségnek a kigazdálkodása. Az egyesületek ezt két módon oldhatták meg. Az első, ha az őzbak vadásztatásából származó bevételt fordítják a felsorolt költségek fedezésére. A másik pedig, ha növelik a tagsági díjat, ami a mai gazdasági helyzetben oda vezethet, hogy a vezetőségen kívül nem lesz senki, aki (legálisan) vadászna.
De térjünk vissza az őzhöz. A nagykönyv szerint július derekától augusztus derekáig tart az őzek párzása. Ezt az időszakot szokták mifelénk kihasználni a továbbtenyésztésre alkalmatlan egyedek kigyomlálására. Készakarva nem használom a selejtezés kifejezést, bár elfogadott és elterjett a vajdasági vadászzsargonban, ma már inkább tenyésztési kilövésről kellene beszélni. A hazai vadászok megértik, hogy az érmes, nagy trófeaértékű bakokat megéri eladni a vastag pénztárcájú külföldi bérvadászoknak, és elfogadják, hogy számukra nem marad más mint a szabálytalan, hibás agancsú bakok kilövése. Az egyesületek vezetőségei – különösen azok, azok a régi komunista-szocialista időből valók – azonban úgy tartja, hogy az őz kilövésének kizárólagos joga őket illeti meg. Ők vezetik a közösség munkáját, ezért őket illeti meg a kizárólagos jo, hogy a mi vidékünk „királyi vadjára” vadásszanak. Az egyszerű tagok elégedjenek meg a nyúl és a fácán vadászatával, illetve azzal a néhány sutával, amelyet hideg paprikás formájában, langyos sör kíséretében nagylelkűen felszolgálnak közgyűlések és a „kötelező önkéntes munkaakciók” alkalmával.
Vannak azonban olyan megátalkodott vadászok, akik ezzel nem elégednek meg, és kikérik jussukat a nagyvad vadászatából. Ha ebben kitartanak, megtörténhet, hogy a górék találnak valamit, aminek alapján kizárhatják őket a társaságból. Az ilyen vadászok ezután csak más egyesületeknél bérvadászként, vendégként lőhetik meg idei bakjukat. A törvény a fegyverbirtoklást és a Szerb Vadászszövetség tagságát nem köti az egyesületi tagsághoz, ezért és ha valaki kifizeti a szövetségi tagságot, legális vadászkártya-tulajdonosnak mondhatja magát. Oda megy vadászni, ahová akar, amennyiben kifizeti a területre való belépési díjat. Ha vadat is akar hazavinni, hát leméreti és kifizeti a kilogrammonkénti árát. Nem kell etetőt épitenie, nem kell a vadőr fizetésének kigazdálkodásával foglalkoznia, és ami lehet a legfontosabb: pénzéért maximálisan kiszolgálják.
Ezzel persze az otthoni kollégáknak okozhat némi gondot, mivel nekik kell többet fizetniük a hideg paprikásért és a langyos sörért. Növekszik tagdíjuk, és őket tiltják le, ha nem készítik el időben az etetőket, nekik számolnak fel jókora összegeket az el nem végzett „kötelező önkéntes” munkáért...
Sok kiváló vadász van, aki már évek óta így jár el. Évente 7-8 apróvadvadászaton vesz részt; lő egy bakot; 2-3 disznóhajtásra is meghívják... Tehát él a szenvedélyének. És ezért alig fizet többet, mint ha egyesületi tag volna, ahol kulukra köteleznék, és számonkérnének tőle mindenféle munkát, amelyért tulajdonkáppen a vadőrt fizetik.
