A fajlagos tilalmi idő a gyakorlatban meglehetősen képlékeny értelmezéseken esik keresztül. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy illetékesek előre meghatározzák, melyik halunk mikor fog ívni. Anélkül, hogy ezzel kapcsolatban kikérnék az érintett hal véleményét.
Persze, a sokéves tapasztalatokra építve, nagy vonalakban meghatározható, mikor kerülhet erre sor. De hogy mikor fog ténylegesen sor kerülni rá, az évről évre – az időjárás és a vízviszonyok alakulásától függően – változik.
Ennek megfelelően az idén is idejekorán, már február 1-jén, csukatilalmat hirdettek. Ez rendben is volna, hiszen elhamarkodni nem lehet. Ugyanakkor előre meghatározták, hogy a tilalom március végéig fog tartani. Tehát belerakták a pakliba, hogy a csukának a családalapítás körüli teendőket ebben az időszakban illik elvégeznie. Akár tetszik neki, akár nem. Az időjárás és a vízügyek alakulása azonban úgy hozta, hogy a szóban forgó hal az idén képtelen volt ezt határidőre elvégezni.
Az ivaranyag beérését és az ívási feltételek összeállását ugyanis nem a falinaptár határozza meg. A vízi világban másként ketyeg az óra, az időt napfokokban mérik. Valójában a vízhőmérséklet középértéke a napok számának szorzatáról van szó. A haltan már jó ideje tudja – és ismertette is – hogy bizonyos halfaj esetében mennyi napfokra van szükség ikraéréshez. És azt is, hogy a lárvák kipattanása mennyi napfokot igényel. Míg ebből a hogyishívjákból nem halmozódik fel elegendő, addig ívás nincs. Bármennyit is mond a törvény, vagy jegyez a falinaptár.
Ugyanakkor kötelezően tudni kell, hogy halaink ívása szinte kivétel nélkül körülményfüggő. Ez alatt az kell érteni, hogy nem fogják bármelyik rendelkezésre álló alapra kibocsátani ivartermékeit, hanem csak a megfelelőre. Ami a most időszerű csukaívást illeti, köztudott, hogy hullámtérirányultságú. (A hullámtér a főmeder és a fővédgát közötti terület.) Tehát kiöntésekre, ezeken belül is meglehetősen tág területre van szüksége ahhoz, hogy sikeresen leívjon. A Tisza mentén ezek a feltételek csak az elmúlt napokban jöttek létre, napokkal, legfeljebb egy héttel a fajlagos tilalmi idő lefújása előtt. A csuka tehát kifutott abból az időből, amelyet illetékeseink jó előre megszabtak számára.
Nem árt tudni, hogy a törvény a vízkezelőket felruházta azzal a joggal, hogy a tilalmi időt kiterjesszék. Tehát meghirdethetik előbb és hatályban tarthatják tovább, mint ahogy azt a fajlagos előírja. Itt kell megjegyezni, hogy a vízkezelők ezzel a joggal ritkán élnek. Különösen a csuka esetében hanyagolják el. Ennek, mondjuk így, viszketegségi okai vannak.
Ez idő tájt a horgászoknak már rendszerint elege van a semmittevésből, és mennének vízre. Mert viszket a horgászbotjuk. A vízkezelő pedig azt szeretné, ha felpörögne a horgászengedélyek forgalmazása. Mert neki a zsebe viszket. Amikor létrejön a mindenáron horgászás, és az ugyancsak mindenáron való pénzszerzés szimbiózisa, az életnek – adott esetben a csukaszaporulatnak – kezd rosszul állni a szénája.
Valójában a gátlastalan pénzszerzés és a minden áron való halfogás kölcsönhatásáról van szó. Egyik azt akarja, hogy kifizetődjön a vízbérlet, a másik pedig ki akarja fogni az engedély árát.
Amikor a halállomány a pénzszerzés alapjává válik egyikeknél, valamint népjóléti kategirává a másikaknál, meszeltek az életnek.
