Tekintettel arra, hogy házunk tája is rendelkezik azonos tematikájú, méreteiben hasonló rendezvénnyel, az összehasonlítás eleve kínálkozik. Ugyanakkor már a kezdetek kezdetén ki kell mondani, hogy adósak fogunk maradni a megállapítással, melyik rendezvényt tekintjük jobbnak. Ehelyett azonnal leszögezzük, hogy a két rendezvény közötti képzeletbeli versengés végeredménye – szerintünk – döntetlen. Az utóbbi évek LORIST-jait és az idei FeHoVa-t összehasonlítva azonnal szemet szúr, hogy a kiállítók a budapestin nagyobb hangsúlyt fektetnek a (leg)vastag(abb) pénztárcával rendelkezők csábítására (lásd: nautika), míg az újvidéki az idegenforgalom népszerűsítésére összpontosít. Úgyszintén szempont, hogy míg az újvidéki vásárcsanok – ha nem is pang – levegős és átjárható (mert egyik-másik kiállító a rongyrázástól vezérelve túlméretezett kiállítóhelyet bérel), addig budapesti túlzsúfolt. Sok kiállító szűkre szabott placcokon, olykor horgász- és vadászidegen kínálattal.
PUSKA ÉS HOROG
Az újvidéki rendezvényen évek óta hanyatló horgászfelszerelés-felhozatallal párhuzamosan folyamatosan növekedett a vadász- meg egyéb fegyver kínálata. Ezzel szemben a budapestin továbbra is a horgászfelszerelés uralja a mezőnyt. Nagyságrendekben beszélve és képletesen mondva: míg a FeHoVa fegyverkészletével egy szakaszt, a LORIST-éval egy ezredet lehet felfegyverezni. E jelenség össztársadalmi momentumainak meg folklorisztikus elemeinek boncolgatásával ez alkalommal hadd maradjunk adósak.
Ebbe a témakörbe tartozik az is, hogy míg pisztolyt a FeHoVa alig kínál, addig a LORIST-on igen sok szokott lenni belőle, és a „rövid csövek” mustrája szabályszerűen tömegeket vonz. Tehát leszögezhetjük, hogy akit a fegyver érdekel, az újvidéken többet láthat. Akit azonban horgászás érdekel, az Budapesten jobban érzi magát, mert...
SZTÁROK ÉS TESZTHORGÁSZOK
Elsősorban a horgászlapjaink szerkesztéspolitkáján múlott – mindegyik saját bajnokait futtatta, a többit vagy semmibe vette, vagy ócsárolta –, hogy horgászvilágunk nélkülözi az általánosan elfogadott horgászsztárokat. Magyarországon másként alakulhatott, mert akik a horgászásban jeleskedtek, és eredményeket értek el, azok közül többen is termékforgalmazókként futottak be. A termelők és a forgalmazók hasonlóképpen viszonyultak hozzájuk, mint más sportágak nagymenőihez, a hangzatos név pedig a termékek zászlóvivőjévé vált.
Ennek logikus folytatásaként a sztárok beleszólhattak a termékkínálatba, sugallatukra pedig új termékcsaládok kerültek piacra. Amikor a piacot tömegével lepi el a bóvli és a silány, vásárláskor a horgász számára biztonságot jelent, ha a kínálatot előbb valaki megrostálta. Olyan, akinek neve van. Ezért a nála vásárolt portéka a forgalmazó nevével fémjelzett, minősége pedig annak oltalmában áll. A pultok mögött Döme Gábort, Walter Tamást... lehetett látni.
A horgászszínpadon félóránként váltották egymást az olyan horgászok, akik kölünböző vizeket, csalikat, technikákat... mutattak be. A húszlépésnyire innen (öt perc kellett az „út” megtételéhez) felállított, termetes halakkal benépesített óriásakváriumban, magasan a felhők küszöbén állva, mesterhorgászok mutatták be halfogási technikájukat. Mondhatni úgyis, százaknak egyszerre árulták el műhelytitkaikat. Amikor jeles specialista állt – szó szerint is – a feladat magaslatán, az akvárium tövében zsúfolásig megtelt a nézőtér. Koós Ferenc hírneves harcsahorgász előadása idején pedig szinte egymás tyúkszemén álltak az érdeklődők.
A SAROKBA ÁLLÍTOTT IDEGENFORGALOM
Amikor valaki egyszerre akar sokat mondani, mégpedig gyorsan, könnyen megtörténhet, hogy nehezen értik meg. A tartalmak összezsúfoltsága következményeként a térigényes céllövölde és az ijászok is ugyanabba a csarnokba kerültek, ahol az eddig felsoroltak történtek. Ráadásul a preparátorok versenyének mintapéldányai – jegyezzük meg: gyönyörű munkák – is itt kaptak helyet. Történt tehát, hogy a helyigényes ám horgászatilag és vadászatilag másodlagos jelentőségű események túl sok levegőt szívtak el. Persze, akit csak ez – vagy jelentős mértékben ez is – érdekel, az élvezte.
A hortobágyi Madárkórház Alapítvány bemutatkozása külön színfoltja volt a rendezvénynek. A szinte még gyereksorba tartozó ifjoncok mutatták be azokat kigyógyított ragadozómadarakat, amelyek sérülten kerültek hozzájuk. A madarak olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy felépülésük ellenére sem engedik őket a szabadba, mert a természet nem kegyelmezne nekik. Egerészölyv, karvaly, vándorsólyom, héja... egy szálig – szó szerint is – élőben. És kellő óvatossággal megsimogatható.
A tőszomszédságban pedig: harcsatatár. Míg az újvidéki LORIST-on az idegenforgalom hatezer négyzetméteren terpeszkedik – emelkedett hangulat esetén ez a világ legnagyobb balkáni kiskocsmája –, a FeHoVa-n a turistacsalogató vidékbemutatást elszórva és sarokba dugva művelték. De a harcsatatár megtette hatását. A Békés megyét képviselő szarvasiak ezt az ételkülönlegességet vajas pirítóson kínálták, és úgymond futószalagon készítették, ők maguk sem tudják, mennyit. Ezenkívül rendkívül gazdag ismeretterjesztő, érdeklődésfelkeltő, vidékbemutató… nyomtatványt mellékeltek a falatokhoz. A magyarországiakra jellemző olykor merev és távolságtartó magatartás helyett a szarvasiak barátok és ismerősök sorát is bevonták a munkába, akik hadrendbe állítva kapcsolataikat, újságírókat, forgatócsoportokat, barátokat invitáltak néhány falatra, egy pohárka beszélgetésre… Ezt a témamegközelítést a vendéglátás bajnokainak számító szerbek is megirigyelhették volna, és még a LORIST-on is magasan az átlag fölé emelte volna a Varró Zoltán által vezetett különítmény bemutatkozását.
