2024. május 11., szombat

Ismét változott az alapvető élelmiszerek árkorlátozására vonatkozó rendelet

A kormány csütörtökön megváltoztatta az öt alapvető élelmiszer árkorlátozására vonatkozó rendeletét. A kormány által kiadott közlemény szerint az árkorlátozás ezentúl az 500-as lisztre is vonatkozik és nem csak a 400-ra, de a változtatások a csomagolások súlyára is vonatkoznak – írja az N1 hírportál.

A szóban forgó rendeletnek ez immáron a második változtatása. Idáig a liszt árkorlátozása csak az egy kilogrammos csomagolásra vonatkozott, ezentúl már az öt kilogrammosra is.

Az újabb kiegészítés szerint, amit a kormány a csütörtöki ülését követően tett közzé, az árkorlátozás az egy kilogrammos csomagolású kristálycukorra, az öt kilogrammos csomagolású 400-as lisztre, beleértve a szintén öt kilogrammos csomagolású 500-as lisztet, az egy literes étolajra, a disznócombra, valamint a 2,8 százalék zsírtartalmú tartósított tejre vonatkozik.