Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter hétfőn bejelentette, hogy elkészült a „100 százalékban Szerbiából” logó, amelyet azoknak az élelmiszertermékeknek a csomagolásán tüntetnek majd fel, amelyek 100 százalékban hazai alapanyagokból készülnek.
Glamočić az Szerbiai Rádió és Televíziónak elmondta, hogy a gyártók és a felhasználók nagy érdeklődést mutatnak az új „100 százalékban Szerbiából” jelzés iránt.
– Az a cél, hogy a fogyasztók könnyebben felismerjék a hazai termékeket, valamint javuljon a mezőgazdasági termelők helyzete. A vásárlók egyértelműen láthatják majd, amikor a boltban olyan terméket vesznek, amely 100 százalékban Szerbiában készült – fogalmazott Glamočić, hozzátéve, hogy kivételt képeznek az adalékanyagok, amelyek a termék legfeljebb két százalékát tehetik ki.
Hangsúlyozta, hogy szigorúbb szabályok lépnek életbe az import hús jelölésére is.
Eddig a betűméret minimálisan 1,2 milliméter volt, mostantól legalább 5 milliméter lesz, hogy a termék származása jól látható legyen.
A jelölések ellenőrzését a mezőgazdasági, állatorvosi, valamint a piaci felügyeleti hatóságok végzik majd.



